A mostani workshopon, a Csabagyöngye Kulturális Központban Bálint József, Békéscsaba alpolgármestere és Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntötte a résztvevőket.
Természetéből adódóan egy-egy szövetségen belül hatalmas szükség van a közös gondolkodásra. Erre biztosít alkalmat a tagoknak a workshop, melyet egy korábbi Erasmus+ tanulmányút mélyen megalapozott. Opauszki Zoltán, Békéscsaba környezetvédelemért és turisztikáért felelős tanácsnoka elmondta, hogy az olaszországi, turisztikai tanulmányúton 15 békéscsabai és 15 gyulai szolgáltató vett részt.
– Ennek folytatásaként volt decemberben Gyulán az első workshop, ahol az Alpokalja, Fertő-táj jó gyakorlatát ismertük meg, és ott elindult a műhelymunka, ami mondhatni egy projektgenerálás. Ennek valósult meg most a következő felvonása a Csabagyöngye Kulturális Központban – mondta a tanácsnok, majd kifejtette, hogy a korábbi alkalmon megkezdődött műhelymunka, projektkidolgozás most folytatódik, amit annak érdekében tesznek, hogy már idén és a következő években is tovább tudjanak haladni. Nem titkolt cél az sem, hogy később külső forrásokat tudjanak bevonni az együttműködés támogatása céljából.
A szegedi Bödön Piac alapító-tulajdonosa Hunyadi-Kardos Renáta „mesélős, sztorizós” formában mutatta be a piac történetét az előadásában.
– Igyekeztem hasznos információkat átadni azzal kapcsolatban, hogy a történetünk során milyen projektekbe fogtunk bele, így például, hogy mi az, ami a piac sikerét elhozta, vagy mi az, ami miatt ilyen hosszú ideje tud működni – fogalmazott a romkocsmából indult és azon túlnövő piac ötletgazdája.
Hunyadi-Kardos Renáta elmondta: úgy véli, hogy nem elég a terméket piacra vinni, hiszen az asztalok mögött komoly, fontos és izgalmas történetek vannak, amelyekre szintúgy szükség van.
Ezt követően műhelymunka vette kezdetét, melyet Holczerné Szentirmai Ágnes turisztikai tanácsadó tartott Merre, hogyan tovább Gyula-Békéscsaba Térségi TDM Szövetség? címmel. Ezalkalommal pedig három témakör került terítékre, az aktív turizmus, a gasztronómia és a helyi termékek.
– Kicsit gondolkodva mehet az nekünk is, amit a szövetség tagjai a tanulmányúton tapasztaltak. Ennek a workshopnak az a lényege, hogy a három témakör kapcsán lehetne valami olyat kialakítani itt helyben, ami vonzó lehet másoknak is Magyarországon, vagy akár külföldön. Ehhez az kell, hogy ne elméletben vigyünk piacra terméket. Össze kell állítani valamit, aminek ára, célcsoportja van és amit aztán tudunk marketing-tevékenységekkel népszerűsíteni. Most arról van szó, hogy mi is lesz az a termék – fejtette ki a turisztikai tanácsadó.