A túlsúly nem csak fejben dől el

2019. szeptember 24. 16:43 | behir.hu

Nem az akaraterő hiánya okozza az elhízást és a megszégyenítés nem segít - állapította meg brit pszichológusok egy új tanulmánya. A Brit Pszichológiai Társaság kutatása alapján Nagy-Britanniában 2005 és 2017 között 18 százalékkal nőtt az elhízottak aránya.

Négy brit felnőttből egy elhízott, majdnem kétharmaduk pedig túlsúlyos vagy elhízott. Ezt a növekedést azonban nem magyarázza a motiváció hirtelen elvesztése, a válasz ennél sokkal bonyolultabb, "nem lehet egyszerűen az egyén akaraterejének a hiányára fogni" - idézte be a BBC hírportálja a kutatást.

 - Azoknál a legvalószínűbb az egészségtelen testsúly, akiknél nagy az elhízás genetikai kockázata, valamint akik olyan társadalmi, iskolai és munkakörnyezetben élnek, amely elősegíti a túlevést és a mozgásszegény életmódot" - írták a kutatók.

Az elhízás kialakulásában nagy szerepet játszanak a gyerekkori traumák: a túlsúlyuk miatt specialistát felkeresők majdnem fele számolt be nehéz gyerekévekről. A kutatók felhívták arra is a figyelmet, hogy ha a kampányok és az egészségügyi szakemberek megszégyenítik az embert a testsúlya miatt, az gyakran még több evéshez és hízáshoz vezet.

A BBC James Corden angol komikus színészt is idézte, aki a Twitteren azt írta: "Ha a csúfolás bárkit rávenne, hogy lefogyjon, nem lennének kövér gyerekek az iskolákban".

- A pszichológusok segíthetnek az egészségügyi szakembereknek az elhízásról való hatékonyabb kommunikáció megtanulásában. Ha az elhízást könnyű lenne gyógyítani, mi nem volnánk itt és nem írtuk volna meg ezt a tanulmányt. Akármekkora az akaraterő, ha az ember nem jut a megfelelő élelemhez, az életkezdés kedvező feltételeihez, akkor nehéz lesz" - mondta Angel Chater, a tanulmány szerzője, a Bedfordshire-i Egyetem egészségpszichológusa.

 A tudósok szerint úgy kell megközelíteni a kérdést, ahogy a dohányzásét.

- A kormány évtizedeken át minden szinten folytatta a kampányt az egyes dohányosoknak nyújtott segítségtől a politikai döntésekig. Mára látható, hogy jelentősen csökkent a dohányosok és a dohányzás miatti megbetegedések aránya is" - magyarázta Sarb Bajwa, a Brit Pszichológiai Társaság igazgatója.  - A pszichológusok rendelkeznek a tudással és a tapasztalattal, hogy segítsenek az ellátórendszernek az elhízás hasonlóan hatékony gyógyításában - tette hozzá.

- A kutatók nem támogatják, hogy az elhízást betegségnek minősítsék, mert ezzel elterelnék a figyelmet arról, hogy a viselkedésen sikerrel lehet változtatni – hangsúlyozta az igazgató.

 

Forrás: MTI

További programok »

Világ

Chicago csabai származású főkonzulja is megemlékezett a NATO csatlakozásról

Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulójára emlékeztek kedden az Egyesült Államokban, a Missouri állambeli Independence városában, ahol 1999. március 12-én hivatalosan véglegessé vált Magyarország, valamint Lengyelország és Csehország belépése az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.
2024. március 17. 19:20
FEL