Én személy szerint tűpontosan emlékszem arra a bizonyos keddre, amikor a World Trade Center elleni terrortámadás történt. A nagyüleimnél voltam, amikor nagyapám a tévé előtt ülve egyszer csak felkiáltott: Itt a harmadik világháború! Néztük a lángoló tornyokat, a fejvesztve menekülő embereket, és bár akkor éppen tízéves voltam, én is éreztem, hogy itt most fordult egyet a történelem kereke. Mindez húsz éve történt, és ez a két évtized azóta számos más katasztrófát, tragédiát vonultatott fel, az amerikai nép számára azonban talán egyik sem volt akkora jelentőségű, mint az ikertornyok pusztulása. Minderről Austin Draughn, egy Magyarországon családot alapító texasi fiatal mesélt nekem.
– Milyen emlékeid vannak a terrortámadásról és az afganisztáni háborúról?
– Az általános és középiskolai éveimből nem igazán tudom felidézni, hogy akár egyetlen tanár is beszélt volna róla. Egy kivétel mégis van: hatodikos korunkban a történelemtanárunk néhány nappal 9/11 után elmesélte nekünk, hogy a tragédia hírére szolgálatra jelentkezett a hadseregbe, de a kora és a fizikai állatpota miatt elutasították. Egyébként szégyellem, hogy semmilyen, a háborúhoz kapcsolódó beszélgetés nem jut eszembe, de azt szeretném tisztázni, hogy 10 éves voltam és egy keresztény magániskolában tanultam, ahol nem igazán beszélték át velünk a témát. Középiskolás lehettem, amikor ténylegesen elkezdtem megérteni, mi is történt.
– A World Trade Center elleni támadás napja mégicsak megmozgatta a közösségeket
– Arra emlékszem, hogy az iskolában voltam, miközben az események zajlottak, tudtam, hogy történt valami, a tanárokon látszott a nyugtalanság, illetve néhány barátomért eljöttek a szüleik és hazavitték őket. Arra is emlékszem, hogy néhány nappal később az iskolámban volt egy nagy összejövetel, ahol elmondták a diákságnak mi történt. Énekeltünk és imádkoztunk az áldozatok családjaiért és a nemzetért. Arról, hogy háborúban álltunk, sem a szüleimtől, sem az iskolától nem halottam soha. Hihetetlen, nem? Úgy járni végig a felső tagozatot és a középiskolát, hogy egyetlen tanárod sem mond semmit 9/11-ről és a háborúról. Szóval számomra ez az esemény igazából magyarázat nélkül maradt. Tulajdonképpen annak a tudatában nőttem fel, hogy valami borzalmas dolog történt, illetve hogy a Közel-Keleten is zajlik valami, de ennek nem volt azonnali hatása rám.
– Az élet, a világ változását érzékelted, megfogalmazódott ez benned valamikor ?
– Ugye, nagyon fiatal voltam, amikor mindez történt. A megadott keretek és szabályok mentén éltem az életem, ezeket sosem kérdőjeleztem meg. Nem hiszem, hogy a tudatlanságom volt az oka annak, hogy a hír nem ütött meg ott és akkor annyira, inkább arról van szó, hogy a terrortámadás túlságosan nagy fizikai, kognitív és érzelmi távolságban történt. Számomra sosem volt annyira érzékelhető az "élet drasztikus változása 9/11 miatt". Inkább azt éreztem, hogy "ilyen az élet".
– Magyarországon számos nemzeti ünnepünk inkább a megemlékezésről, hőseink, vértanúink áldozathozataláról szól. 9/11 ma az Egyesült Államok számára hasonló emléknapként él?
– Természetesen. Habár 9/11 nem lett szövetségi ünnep, de széles körben az áldozatokról való megemlékezés napjaként tatják számon. Számos híradást és cikket tesznek közzé napokkal, ha nem hetekkel az évfordulók előtt. Édesapám mesélte, hogy idén, a 20. évforduló kapcsán rengeteg dokumentumfilm jelent meg a tragédiáról. Ez csak én véleményem, de azt hiszem, hogy nem szabadna szövetségi ünneppé tenni a szeptember 11-i megemlékezést. Hamar elvesztené a jelentőségét, és csupán egy újabb olyan ünnep lenne, amikor csak úgy összegyűlünk sütögetni...
