A Tiszák titkai: Egy család, amely két miniszterelnököt adott az országnak

2020. január 21. 21:01 | Papp Ádám Sándor

A Magyar Kultúra Hete programsorozat részeként kedden délután mutatták be Erdős Pál és Székely Árpád kötetét a Csabagyöngye Kulturális Központban.

A megjelenteket dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntötte dr. Takács Árpád nevében. A főigazgató kiemelte: a Tisza család olyan érdemeket szerzett, amelyekre a mai napig büszkék lehetnek a megyében élő emberek és kötelességnek nevezte a róluk való megemlékezést.

A Tiszák titkai I - Egy család, amely két miniszterelnököt adott az országnak című könyvben az olvasók a számos történeti érdekesség mellett különleges és korábban nem látott fotókat is találnak.

A kötet Tisza Kálmánról és fiáról Tisza Istvánról szól. Előbbi 1875-től 1890-ig volt a Magyar Királyság miniszterelnöke, utóbbi először 1903 és 1905 között, majd 1913 és 1917 között töltötte be a miniszterelnöki pozíciót.

A kötet megszületésének előzménye közel 25 év távlatára vezethető vissza, hiszen a Geszten élő Erdős Pált akkor érintette meg a Tisza család múltja, amikor először lépte át a Tisza-kastély kapuját. Az épület hangulata és a két miniszterelnök szellemi öröksége mélyen áthatotta őt és kutatni kezdett a Tiszákról szóló iratok és a róluk készült fényképek után.

A negyed évszázad alatt annyi anyag és fotó gyűlt össze, hogy ideje volt a rendszerezésnek. Erdős Pálnak Székely Árpád segített, majd ezt követően kezdődhetett az írás.

A kötet kiadója a Dél-Alföldi Talentum Akadémia. Barkász Sándor alapító kiemelte: a Tisza család sorsának fontos üzenete, hogy egy kistelepülésről is ki lehet törni és sok mindent el lehet érni. Éppen ezért pontosan ezer kötetet ajánlottak fel a Békés megyei általános iskolák felső tagozatosai és középiskolások számára. Barkász Sándor hozzátette: tervben van második kötet is. A folytatásban azokat a tanulmányokat teszik majd közzé, amelyek közelebb visznek a Tiszák titkának, sikerének megfejtéséhez. Erre pályázatot írnak majd ki.

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL