A települési értéktárak nem kevésbé fontosak, mint a hungarikumok gyűjteménye

2019. szeptember 8. 14:43 | behir.hu

Csupán a nemzetközi ismertségük korlátozottabb – mondta a IV. Magyar Értékek Napján V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos.

Az idei évben a Nemzeti Művelődési Intézet, a Népfőiskola Alapítvánnyal és a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségével együttműködve tartotta meg a IV. Magyar Értékek Napját szombaton, a Szent István Bazilikában és a Pesti Vigadóban.

Az esemény ebben az évben egy konferenciával is kiegészült, ahol V. Németh Zsolt, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos is előadást tartott.

A Megtartó értékeink című szakmai fórumot Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja nyitotta meg. Az alelnök beszédében hangsúlyozta, hogy minden magyar település rendelkezik helyi értékkel, majd hozzátette, hogy a helyi értékek feltárása, megőrzése és továbbörökítése „népi mozgalommá” vált az elmúlt években, mindezek mellett pedig közösségépítő ereje is van.

A szakmai tanácskozáson V. Németh Zsolt a hungarikumokról elmondta, hogy azok nemzeti sajátosságaink, karakterjegyeink. Ezek feltárása, gyűjtése és népszerűsítése a nemzeti életfunkciónak a jele – tette hozzá. A miniszteri biztos kiemelte, hogy a települési és tájegységi értéktárak nem kevésbé fontosak, mint a hungarikumok gyűjteménye, csupán a nemzetközi ismertségük korlátozottabb. A helyi identitás megtartásában viszont a hungarikumoknál is nagyobb a jelentőségük – fogalmazott.

Előadásában megemlítette a megyei értéktárak működését is. Véleménye szerint ezek a műhelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy általuk a megyék még inkább meghatározhassák magukat, saját márkát építhessenek.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy az Agrárminisztériumban jelenleg több olyan program is fut, amelyek a hungarikumok és nemzeti értékek védelmét és népszerűsítését célozzák. Az egyik ilyen projekt a kuvasz, mint magyar kutyafajta népszerűsítése, amelyet a szaktárca az Országos Polgárőr Szövetséggel közösen valósít meg. Továbbá az idén már harmadik alkalommal szervezték meg a Mesterségek Ünnepén a folkTREND! divatbemutatót, amelyen 2019-ben a Hagyomány a divatban – viselet másként, hungarikum pályázat nyertesei közül 23 divattervező és népi iparművész díjazott kollekciója mutatkozott be.

V. Németh Zsolt az értékmegőrzés legfontosabb feladatának nevezte a magyar jellegzetességek beépítését a viseletkultúrába, az építészetbe, a gasztronómiába, hogy a lélektelen és nemzeti karaktereket nélkülöző szokások mellett ezek is helyet kapjanak a mindennapokban.

 

Forrás: MTI/VG

További programok »

FEL