Hasonló a helyzet a kirándulás során talált, szüleikre várva mozdulatlanul fekve rejtőzködő őzgidákkal, nyúl-, nyest- és mókuskölykökkel, vadmalacokkal, de ezeket jó szaglású szüleik miatt megfogni sem szabad!
A kis és közepes testű madárfajokra általánosan jellemző, hogy fiókáik a teljes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, és a környék sűrű aljnövényzetében bujkálva hívják magukhoz etető szüleiket. Az emberek többnyire ilyen tollas, nem menekülő, magányosnak tűnő fiókákkal találkoznak az utcán, a parkban, a kertben a földön ücsörögve, gyakran hangosan csipogva. A látszat ellenére azonban ezek a fiatalok nem árvák, a táplálékot kereső szüleik valahol a közelben vannak, ezért szükségtelen, sőt, a madarak számára kifejezetten káros, ha haza visszük őket. Mi ugyanis nem tudjuk megtanítani a fiókákat a túlélésükhöz nélkülözhetetlen viselkedési formákra, ráadásul a szülők által hordottnál sokkal gyengébb minőségű élelemmel táplálva a fiatalokat maradandó egészségkárosodást is okozhatunk nekik.
Ezért ilyen helyzetben az a legjobb megoldás, ha a nyílt helyen üldögélő fiókát óvatosan megfogva a legközelebbi sűrű aljnövényzetfoltba, bokor alá tesszük le. A hazai madárfajok nem szagolnak, így az érintésünk nem okoz problémát (a vadonban talált emlősök kölykeit viszont éppen jó szaglású szüleik miatt nem szabad megérinteni sem). Leszakadt fiókás fészek, viharos időben kiesett fiókák esetében a legjobb mentési megoldás a szülők segítése a pórul járt fiatalok vesszőkosárba telepítésével és ágak közé helyezésével.
Forrás: MME
