A szolgáltatókkal együttműködve dolgoznak a szakemberek a turizmus új arculatán

2020. március 29. 11:44 | Szilágyi Viktória

Súlyosan érintette a járvány okozta gazdasági helyzet a turizmust. A szektorhoz kapcsolódó szolgáltatók átmeneti üzemszünetre kényszerültek. A kormány fontos lépéseket tett a hazai turizmus megmentéséért, a segítő intézkedések célja a munkahelyek megmentése, hogy a veszélyhelyzet elmúltával teljes erővel indulhasson újra az ágazat.

A turizmushoz és vendéglátásáshoz kapcsolódó szolgáltatók a kormány rendelkezéseivel összhangban a vendégek, a munkatársaik, illetve a családjaik védelme érdekében átmeneti üzemszünetet rendeltek el. Zima Péter, a Békéscsabai Arcanum Hotel vezetője a behir.hu és a 7.TV megkeresésére elmondta, hogy a szállásfoglalások átütemezését rugalmasan kezelik.

– Próbáljuk a vendégeinket rábírni arra, hogy a foglalásaikat ne töröljék véglegesen, hanem közösen egy új időpontot keresünk a szobafoglalásra. A lakodalmak esetében a párokkal egyeztetünk és együttműködve nézzük át, hogy milyen új időpontra lenne lehetőség. Ez viszonylag nehéz feladat, mivel itt számos szolgáltató összehangolása szükséges – fogalmazott. A szálloda csökkentette a működési költségeit, előrehozta a tervezett nagytakarítást, karbantartási munkálatokat végeznek el, a munkavállalók éves szabadságait pedig kiadták.

A Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke, Opauszki Zoltán szerint a munkahelyek megőrzése kulcsfontosságú az ágazatban, ezért a kormányzati rendelkezésekkel kapcsolatban igyekeznek minden segítséget megadni az egyesület tagjai számára.  

– Az elmúlt időszakban intenzív kommunikációt kezdeményeztünk a tagjaink irányába, amelyben egyrészt a témakörben megjelenő szakmai anyagokat, jogszabályokat és azok értelmezését azonnali hatállyal továbbítjuk számukra, valamint felméréseket készítünk, amelyeket a Magyar Turisztikai Ügynökség felé továbbítunk. Kapocsként próbálunk ebben a helyzetben szolgálni az egyesületi tagok számára – ismertette.

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai is a helyi szolgáltatók körében végeztek felmérést, amelyeket összegezve tettek közzé szakmai közösségi oldalukon. Az információkat országos, szakmai szövetségeknek is továbbították a gazdaságvédelmi intézkedések kidolgozásához, mindez az ágazat újraindulását segítheti.

– Azon dolgozunk, hogy amint véget ér a jelenlegi veszélyhelyzet, akkor azonnal startra készek legyünk és el tudjuk kezdeni azt a nagyon intenzív belföldi marketingkapmányt, amely útján újra Gyulára csábíthatjuk a vendégeket – fogalmazott Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A két városban az évről évre hagyományosan megrendezett tavaszi fesztiválokat későbbi időpontra halasztották. A szakemberek az új turisztikai arculat kialakításában a szolgáltatók együttműködésére is számítanak.  

További programok »

FEL