Az egyik csabai kútnál megállunk, Tomanek Gabi tankol, fizet és egy-egy bonbont hoz a fiainak, Bartus Gyuszinak és nekem.
„Mecseki gyerek vagyok – meséli Gabi –, Gyula pedig miskolci. A gyermekkorunk fele az erdőben zajlott és már elég korán beleszerelmesedtünk a gombászatba.”
Hozzáfűzi, már régóta kijárt a reptérre gombászkodni, amikor jó 25 éve Gyula egyszer rákérdezett, hogy mehet-e vele? Végül Gyuszkót alig lehetett a sötétedést követően hazavinni – a végtelenbe révedő kék szemei csak úgy pásztázták a tájékot és csak szedte, szedte, szedte...
Megjegyzik, akkoriban szinte csak a hobbisták jártak ki a reptérre, ma már sokan megélhetésből űzik ezt a „szakmát”.
S hogy melyik a kedvenc gombájuk? Inkább pontosítsunk, melyik nem. Csak úgy sorolják a fantasztikus fajtákat: ízletes rizike, óriás tölcsérgomba, szarvasgomba, nagy őzlábgomba, ízletes kucsmagomba, lilatönkű pereszke, márványos pereszke, késői laskagomba stb. (A gyilkos galóca, retekszagú fakógomba – noha mérgesgombák, de azok is gyönyörűek.)
Tomanek Gabi elmondása szerint közel félszáz fajtát ismer; az ismeretleneket mindig bevizsgáltatja Vasas László szakértővel. Egyébként manapság a verseskötetek helyett leginkább gombászkönyveket gyűjt.
„Gyulának amúgy jó orra van a gombához – mondja Tomanek –, sokszor ott is talál, ahol azt hisszük, hogy nincs. Azért a szarvasgombát még nem tudja mindig kiszagolni. Máskülönben nem azért szedjük le őket, mert kapzsik vagyunk, hanem azért, mert szétosztjuk a barátaink közt. Szeretünk főzni a társulatnak is, akik csak röhögnek rajtunk, de azért megeszik a becstelenek.”
Ráadásul a gombászkodással párhuzamosan az ember látens természetvédővé is válik. „Bosszant – emeli fel a hangját Gyula –, amikor üvegektől kezdve WC-kagylókon keresztül a sittig mindent látunk az erdőben!”
„Későn jöttünk ki – jegyzi meg Tomanek Gabi. – Három hete ez a terület még tele volt őzlábbal.
Továbbá elmesélik, noha vaddisznó még sosem kergette meg őket, de megesett, hogy egyszer egy bokor alatt lapuló nyúl kiugrott és a frászt hozta rájuk. (Úgy tűnik, nem tévedtek nagyot a gyaloggalopposok a nyulas jelenettel.)
„Apám egyik hobbija az volt – meséli Gábor –, hogy olykor éjjel kiment az erdőbe hegedülni és egyszer megkergette egy vaddisznó.” (Gábor édesapaja, Tomanek Nándor szintén híres színész volt, akivel ezer százalékban összetéveszthető volt az orgánuma.)
Egyszer a szanazugi erdőben összefutottak egy nagyama-anya-lánya hármassal, akik nagy büszkén megmutatták nekik a hat szatyornyi gombát, amit délután szedtek. Majd Tomanek Gabi megjegyzete, hogy nyugodtan borítsák ki a zsákmányukat, mert az mind mérgező.
Galéria
Gyula hozzáteszi, a légyölő galóca a piros kalapjával, a fehér pöttyeivel gyönyörű gomba, miközben az sem ehető. Pedig behány kisgyerek jele az óvodában.
Egy tisztáson lilatönkűt találunk. „Ha ő indián lenne, pusztán Lilatönknek hívnák” – okoskodom.
„Én még megnézem a bokrot” – mondja Gyuszi. „De ott nincs semmi” – tromfol Gabi. „Jó, majd jövök vissza”.
„Szerintem Gyuszi megint elfog tévedni – fűzi hozzá –, mert megint belevette magát a sűrűjébe. Persze hazatalál. De annak örülök a legjobban, hogy megmaradt embernek.”
***
Végül Tomanek Gabi elmeséli, hogy évekkel ezelőtt sétáltak a szanazugi erdőben. Gyula egyszer csak eltűnt. Gábor égen-földön nem találta, ordított, dudált… Majd egyszer csak megcsörrent a telefonja. Gyula volt az. Azt mondta, eltévedt… Egy kerítésen átugrott, és a 7-es lőállásnál van. Közben pont arra jött az erdész. A telefonban Gyuszi neki is elmondta, hogy a 7-es lőállás alatt van. Az erdész jól le is baltázta, hiszen magánterületen tartózkodik. S ha vadásznak, akár agyon is lőhetnék. „Hogy jutott oda?” – kérdezte az erdész. „Volt egy kerítés, amin átmásztam” – válaszolta. „De uram a kerítés nem azért van, hogy átmásszanak rajta!” „De itt annyi gomba van!”
