A Szeretlek Békéscsaba Egyesület díját adták át az irodalmi esten

2018. június 8. 17:13 | Horváth Szabolcs

A magyarság legfájóbb történelmi tragédiájáról a trianoni békediktátumról emlékeztek meg a Békéscsabai Irodalmi Esten a városháza dísztermében. Az események ismertetésén, az ehhez kapcsolódó versek felolvasásán túl, átadták a Szeretlek Békéscsaba Egyesület Díját. Ezt minden évben egy olyan békéscsabai születésű ember kapja, aki kimagasló teljesítményével tovább öregbíti a város jó hírét. Idén Bánkszki Tamás, a honvédség századosa vehette át a kitüntetést.

- Nem sikerült feldolgozni ezt a gyászt. Talán azért, mert az egyik korszak sem volt erre alkalmas. A Horthy-korszak a maga feladatai miatt. Később pedig az internacionalizmus kötelessége, vagy kötelezettsége miatt. Közben úgy dolgoztuk fel Trianont, hogy sokan el is felejtették. Ezért fontos, hogy ma itt vagyunk, ezért fontos emlékezni erre a napra a 98 évvel ezelőtt történtekre - fogalmazott Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, majd Komlóssy Kata színművésznő énekelt el egy a hazáról szóló dalt.

1920. június 4-én aláírták a trianoni békediktátumot, ami kimondta Magyarország bűnösségét az első világháborúban. Az ország kétharmadát elvették és határainkon túlra került sok millió honfitársunk.

- A fiatalok minél nagyobb hányadához el kell juttatni az akkori események pontos képét, és tudatosítani bennük mi ment végbe akkor az emberekben. A művészet eszközei, a költészet eszközei azok, amelyekkel ezeket az érzéseket át lehet ültetni a mai fiatalokba is - nyilatkozta Paláncz György, a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Szakgimnázium és Kollégium tagintézmény- vezetője.

Akinek nem fáj Trianon, az nem is igazán magyar ember. Frankó Attila szerint ez a legnagyobb tragédia, amit sosem felejthetünk el.

- A Tiszáig akarták elvenni hazánkat, de mégis életben maradt a nemzet. Életben maradt Magyarország. Mi egy különleges nemzet vagyunk, ez egy csodálatos ország, amely ennyi sorscsapást túl tudott élni. Nekem ez a nap, június 4-e egy gyásznap - emelte ki Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke.

Az est főszervezője elmondta: kettős érzések vannak benne ezen a napon, hiszen – a fájó tragédián túl - átadják a Szeretlek Békéscsaba Egyesület díját egy olyan csabai származású embernek, aki 8500 ejtőernyős ugrásával, többszörös világ- és magyar bajnoki címével dicsőséget hozott megyeszékhelynek, és folyamatosan öregbíti a város hírnevét.

- Nekem ez volt a legértékesebb, ezt tartom a legnagyobb becsben. A világbajnoki címek is eltörpülnek emellett, mert életem első magyar bajnoki, felnőtt magyar bajnoki címe éppen Békéscsabán jött össze, ez óriási élmény volt - mondta a díjazott, Bánszki Tamás.

A következő irodalmi est a Csabagyöngye Kulturális Központ stégszínpadán lesz július 3-án kedden este hat órakor.

 

További programok »

FEL