A szerelem helyett a pénz hozta össze az eleki házaspárt, eljárás indult ellenük

2022. szeptember 8. 08:24 | behir.hu

Jelentős vagyoni hátrányt okozó, társtettesként elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 44 éves, büntetlen előéletű, eleki férfi és egy 39 éves, szintén büntetlen előéletű, eleki nő ellen, aki állami támogatás jogosulatlan megszerzése érdekében házasodott össze. Harmadik társuknak, egy 36 éves, büntetlen előéletű, lőkösházi férfinak bűnsegédlet miatt kell bíróság elé állnia.

A Békés Megyei Főügyészség azt írja, hogy a 44 éves férfi és 39 éves nő 2020 márciusában csak azért házasodtak össze, hogy állami támogatást tudjanak igényelni egy ház megvásárlásra és felújítására a fennálló házasságukra és a közösen nevelt három kiskorú gyermekre figyelemmel. Mint kiderült, a "pár" nem élt együtt, a gyerekeket sem közösen nevelték, a nő a gyermekét Lőkösházán, míg a férfi a két saját gyermekét Békésen nevelte.

2020 áprilisában felvették a falusi csokot, így az 5 millió forint állami támogatásból közösen megvásároltak egy eleki ingatlant, majd néhány nap múlva további 5 milliót igényeltek lakásfelújítására, 890 ezer forintot pedig adóvisszatérítésként kívántak igénybe venni, ezeket meg is kapták. Az ügyészség szerint a terheltek az állami támogatást kifizető pénzintézethez benyújtott kérelmeikben együttélésük, illetve a háztartásukban közösen nevelt három gyermek tekintetében valótlan nyilatkozatot tettek annak érdekében, hogy az állami támogatás folyósítási feltételeinek megfeleljenek; céljuk a vételár-támogatás, a korszerűsítési támogatás és az adóvisszatérítési támogatás jogosulatlan megszerzése volt, cselekményükkel a Magyar Állam költségvetésének 10 millió 890 ezer forint vagyoni hátrányt okoztak.

A 36 éves férfi – aki jó ismerőse volt a férfinak és a nőnek is – tudott róla, hogy a felek csak „papíron” kötöttek házasságot, és arról is, hogy azzal a céljuk az állami támogatások jogosulatlan igénybe vétele volt, ennek ellenére az ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződést a ház tulajdonosaként aláírta, ezzel a bűncselekmények elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújtott.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését beismerő terhelteket tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján hozott büntetővégzésével próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, és a bűncselekményeket tettesként megvalósító terheltekkel szemben az okozott vagyoni hátrány erejéig vagyonelkobzást rendeljen el.

 

További programok »

FEL