A Szegedi Tudományegyetem munkatársai végzik a tesztelést Békés megyében

2020. május 2. 16:28 | behir.hu

A Szegedi Tudományegyetem péntek reggel, az országos járványügyi kutatás részeként, megkezdte a mintavételeket. Az országos szűrővizsgálat több tízezer fő bevonásával, reprezentatív minta alapján zajlik, a mintákat a Szegedi Tudományegyetem munkatársai gyűjtik be Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyékből – írja a Szegedi Tudományegyetem hivatalos honlapja.

A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. Ez nemzeti érdek, hiszen ez alapján lehet meghatározni a szükséges járványügyi intézkedéseket.

A Szegedi Tudományegyetem is részt vesz abban az országos szűrővizsgálatban, amely több tízezer fő bevonásával, reprezentatív minta alapján zajlik. A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. A minták 16,4 százalékát a Szegedi Tudományegyetem munkatársai gyűjtik be Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyékből.

Az országos tesztelésen a KSH statisztikusai segítségével kiválasztott 17 778 fő meghívásos alapon vesz részt, 14 év felett minden korosztályból. A minták 16,4 százalékát a Szegedi Tudományegyetem munkatársai gyűjtik be a régióból, vagyis Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyékből. A vizsgálatokat a régióban a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja szervezi. A 14 napos szűréssorozatban a Szegedi Tudományegyetemről 15 munkacsoport vesz részt, köztük orvosok, ápolók, asszisztensek és rezidensek.

A négy megyében előre meghatározott helyszínekre és időpontokra várják azokat, akik előzetesen levélben és adott esetben telefonon értesítést kaptak. A vizsgálatokat mozgó szűrőautók és az Országos Mentőszolgálat munkatársai is segítik majd, annak érdekében, hogy az idősebbeknek, vagy a krónikus betegséggel küzdőknek most se kelljen elhagyni otthonaikat. A Szegedi Tudományegyetem munkatársai az átfogó keresztmetszeti vizsgálatot legalább két alkalommal a járvány lefolyása során megismétlik, melyek között legalább egy hónapnak kell eltelnie. A tesztelésben való lakossági részvétel önkéntes és ingyenes.

– A vizsgálat során orr- és garatváladék törlésből származó mintát vesznek, ami a PCR vizsgálat meghatározásához szükséges. Másrészt vérvételre is sor kerül, ami az ellenanyag elemzéséhez fontos. A mintavétel mellett egy kérdőív kitöltésére is sor kerül, ami abban segíti, hogy az egyéb járványügyi aspektusokat is elemezni tudjuk – fogalmazott Prof. Dr. Lengyel Csaba a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke. Hozzátette: a vizsgálat sikere nem csak a leszűrt egyén érdeke, hanem az adott régió és az ország össznemzeti érdeke is, hiszen ezen vizsgálatok segítenek abban bennünket, hogy fel tudjuk mérni a járványügyi helyzetet és azt, hogy a továbbiakban miként alakítsuk a védekezés szabályait.

 

 

Az országos szintű vizsgálatokat május 1-jétől a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával végzi a négy hazai orvosképző intézmény. Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, hogy mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek tünetmentes vírushordozók. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május közepén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről.

 

Forrás: u-szeged.hu

 

További programok »

FEL