A Szalay-kúria történetét az MCC Békéscsabai Képviselete írja tovább

13:13 | Fajó Attila

Kiállításmegnyitó, tablóavatás és egy kerekasztal-beszélgetés várt azokra, akik az MCC békéscsabai képzési központjába látogattak a szervezetnek otthont adó Szalay-kúria több mint 100 éves történelmét és egykori tulajdonosainak, a Szalay família életútját megismerni. Megelevenedett a múlt a jelenben!

2023 óta Békéscsaba ikonikus és helytörténeti fontosságú épületet a Matthias Corvinus Collegium békéscsabai képzési központja vette használatba. A teljesen felújított épületben tehetséggondozó és közösségépítő programok futnak, melyek mellett most egy különleges, az épület egykori tulajdonosairól megemlékező eseményt is megszervezetek a ház jelenlegi gazdái. 

– Számunkra fontos volt, hogy kutassuk és a nyilvánosság elé tárjuk az épület és a Szalay család történetét, akik egykor építetői volt ennek a kúriának, a XIX. század végén. Az épület több mint 100 éves, ami arra kötelez bennünket, hogy megismerjük és megismertessük jelentőségét. A Szalay család története is méltóképp mutatkozik be, hiszen több még élő leszármazott is megszólalt a kerekasztal-beszélgetés során, illetve az egykori családi birtok jó ismerője, Kesjár Mátyás, Csabaszabadi települési értéktárának elnöke – fogalmazott a szervezők részéről Mittag Mónika, képviselet vezető.

 

Az átadott tabló, mely a Szalay család és kúriájuk történelmét ismerteti. (Fotó: Fajó Attila/behir.hu)

Az előadók sorban Gyarmati Gabriella muzeológus volt az első, aki részletesen ismertette a család és az épület történetét, emellett segített a házban nyílt kiállítás összeállításában is, ami a Szalay család korabeli fényképein, használati tárgyain keresztül kalauzolta el a jelenlévőket egy letűnt történelmi korba. Ezek után Kesjár Mátyás kapott szót, aki további információkkal egészítette ki az elhangzottakat, mint például a család neves tagjainak egyéni sorstörténetével, aki közül kiemelte dr. Szalay Józsefet, aki Szegeden volt rendőr főkapitány és rendkívüli szociális érzékenységéről, empátiájáról, jókedélyéről volt híres. 

– A családunk több nemzetiséget is egyesített magában származás és rokoni kapcsolatok útján, és gazdagítja Békés vármegye szellemi örökségét, a mában is üzenetértékű módon – emelte ki Szalay András, leszármazott. Testvére, Szalay Eszter hozzátette: hálásak, hogy családjuk története most kibontakozhatott, ugyan felmenőik életéről családi elbeszélésekből már sok mindent tudtak, de így rendszerezve még jobban kirajzolódik előttük a tehetős és tetterős família élete. Remélik a most lezárult kutatási időszakot hamarosan egy helytörténeti könyv, kiadvány koronázza majd meg!

Galéria

További programok »

FEL