A Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában működő 11-es számú szavazókörben 782 választópolgár szerepel a névjegyzékben, közülük 11 óráig 356-an adták le szavazatukat. Itt voksolt Gura Norbert, a Békéscsabai Kosárlabda Klub felnőttcsapatának vezetője is. Mint fogalmazott, számára ez a nap a demokrácia ünnepe, ezért fontosnak tartja, hogy minden jogosult éljen a szavazati jogával.

– Minden magyar, 18. életévét betöltött állampolgárnak joga, és valahol felelőssége is, hogy részt vegyen a választáson, és szavazatával jelezze, milyen irányba haladjon tovább az ország – mondta, hozzátéve, a helyi sportélet szereplőjeként fontosnak tartja, hogy ezdőként és azon kívül is jó példát mutasson.

Csiernyik Zsombor, a JALTE Debreczeni Team sportolója idén először vett részt választáson. Szavazatát a békéscsabai MIVA Bölcsődében, a 65-ös számú szavazókörben adta le. Elmondta, számára különösen fontos, hogy éljen választójogával, és ezzel példát mutasson kortársainak, valamint a jövő generációjának is.
– Most először veszek részt választáson. Fontosnak tartom, hogy kifejezzem a véleményemet az ország jövőjéről – fogalmazott a fiatal sportoló.