A Shoa emlékfal építkezésén jártunk

2016. április 19. 13:34 | Balázs Anett

A hónap végére 50 százalékban elkészül a Shoa emlékfal, mely egyedülálló módon, a Békés megyéből elhurcolt zsidóság előtt állít emléket. A békéscsabai zsinagógánál épülő emlékművön, közel háromezer név szerepel majd, melynek listáját a napokban véglegesítették. Hamarosan a helyszínre szállítják a gránittömböket, melyre egyesével, kézzel gravírozták az áldozatok neveit.

A pilléroszlopokat támasztják alá éppen a szakemberek. A 90 méter hosszú emlékfal, a Széchenyi-ligetben, a katolikus és a zsidó temető között kapott helyet.

A fal egy része klinker téglákból épül. Ebbe kerülnek a kézzel vésett gránitlapok, melyek az áldozatok neveit őrzik majd. Különös figyelmet igényel, hogy a helyükre kerülő gránitlapokat úgy helyezzék el, hogy az mérnöki pontossággal illeszkedjen a fal többi részével, valamint esztétikus legyen. Ám nem ez az egyetlen dolog, ami műszakilag kihívást okoz a szakembereknek.

 – Már a kezdettekkor is egy nagyon speciális betontechnológiával kellett indítanunk. A megrendelő azt kérte és a tervező is így írta elő, hogy egy látszó betonfallal, egy lábazattal induljon a falazat első üteme. Ezt pedig egy speciális betontechnológiával, egy külön laboratórium által folyamatosan ellenőrzött betonnal készíttette el a kivitelező – árulta el Mácsai Sándor, a kivitelezés műszaki ellenőre.

 A falra kerülő nevek listáját a napokban véglegesítették, bár az sosem lehet teljes, hiszen a kutatások során mindig felbukkan egy újabb áldozat, akit a II. világháború idején gyilkoltak meg. Kivétel ez alól az a Kanadába menekült család, aki túlélte az elgázosítást.

 – A legnagyobb örömünkre még elvenni is tudtunk a névsorból, hiszen kiderült, hogy egy család, akiről Békéscsabán 1945-től senki nem tud semmit, az a család túlélte. Rögtön a szörnyűségek után először Amerikába kerültek. Később Izraelbe költöztek.  A zsidó vallási közösség legvallásosabb részéhez tartoztak, úgynevezett haszidok voltak, és senkivel semmiféle kapcsolatot nem tartottak később – fogalmazott dr. Goldmann György, a Békés Megyei Zsidóságért Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Emberek milliói haltak meg értelmetlenül, köztük gyermekek. Az ő haláluk nem süllyedhet feledésbe, nevüket méltó módon meg kell őrizni, ezért nagyon fontos ez munka, ami itt folyik – tette hozzá dr. Goldmann György.

A tervek szerint az emlékfal június elejére készül el és mivel annak idején június utolsó vasárnapján érkeztek Auschwitzba a város mártírjai, ekkor avatják majd fel az emlékművet.

FEL