A román határig közlekednek a nemzetközi vonatok - sztrájkolnak a vasutasok

2017. március 22. 11:48 | Mikóczy Erika

Egy előre meg nem hirdetett munkabeszüntetés miatt nem fogadnak vonatokat a román vasutasok, ezért a nemzetközi járatok csak a határállomásig közlekednek szerdán - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.

Kavalecz Imre tájékoztatása szerint 7.15-kor a kürtösi vasúti határállomás illetékese közölte a MÁV helyi képviselőjével, hogy az állomás dolgozói munkabeszüntetést tartanak, ezért nem fogadnak és nem indítanak vonatokat Magyarország felé. Nyolc óra előtt Érmihályfalva, illetve Nagyszalonta vasutasai is sztrájkba léptek.

A Romániába vonattal utazók számoljanak a határállomási hosszú várakozási idővel - hívta fel a figyelmet közleményében Kavalecz Imre.

A MÁV Zrt. hivatalos honlapján közzétette azt, hogy az utasoknak, milyen módon térítiki vissza a jegyárakat.

A Román Vasúti Társaság (CFR) dolgozóinak jelentős része szerdán reggel 7 órától lépett előre be nem jelentett sztrájkba, miután az állami vállalat vezetősége elutasította a szakszervezet béremelési követelését.

Egy román szakszervezeti vezető úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy a vasúti dolgozók bementek dolgozni, aláírták a jelenléti ívet, de megtagadták a munkát, tiltakozásul amiatt, hogy nincs kollektív munkaszerződésük és nagyok az eltérések a bérek között.

Romániában országos szinten 81 vonat vesztegel a vasutassztrájk miatt román sajtóértesülések szerint.

További programok »

FEL