A rászoruló gyermekek étkeztetéséről a tavaszi szünidőben is gondoskodik a város

12:23 | Fajó Attila

Békéscsaba önkormányzata a tavaszi szünidőben is biztosít étkeztetést a rászoruló gyermekeknek. A korábbi évekhez hasonlóan az igénylők egy formanyomtatvány kitöltésével tudják jelezni kérelmüket.

A békéscsabai gyermekétkeztetésért felelős Pannon Menza Kft. munkatársai éppen ebédet készítettek elő a Lencsési Általános Iskola menzai konyhájában, amikor ott jártunk. A cég csabai területi vezetője elmondta: a rászoruló gyermekeknek a vonatkozó kormányrendelet értelmében a tavaszi szünidőben is biztosítanak étkezést.

– A város minden pontjáról könnyen elérhető távolságban, 5 helyszínen vehetőek majd át az ebédek. A Gyulai úti iskolacentrum központi konyháján, a Lencsési Általános Iskola konyháján, az Erzsébethelyi Általános Iskola Madách utcai konyháján, az 5. számú Kollégiumi Konyhán, a Trefort utcában, illetve a Wlassics sétányon lévő bölcsődében – fogalmazott Balogh Judit területi vezető.

Az önkormányzat nevében Varga Tamás alpolgármester kiemelte: az étkeztetést igénylőknek Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szociálpolitikai Osztálya segít az ellátáshoz való hozzájutásban.

– Egy formanyomtatványt kell kitölteni azoknak a szülőknek, gondviselőknek, akik igényelni szeretnék a szünidő alatti étkeztetést. A hivatal munkatársai meg is küldték ezt azoknak a családoknak, akik ebben a támogatási formában részesülhetnek, Békéscsabán ez 62 családot jelent – nyilatkozta hírportálunknak az alpolgármester.

A városvezetés tájékoztatásának értelmében április 2. és 10-e között, a térítésmentes szünidei gyermekétkeztetést az 5 hónaposnál idősebb és 18 év alatti gyermekek vehetik igénybe.  

 

Galéria

További programok »

FEL