Az utalványokat kizárólag hideg élelmiszerekre lehet felhasználni, de a vásárcsarnokban több üzletben – például a húsboltokban – is elfogadják. Az árusok bíznak abban, hogy a kezdeményezés növeli majd a vásárlási kedvet is.
– Számítunk rá, hogy nagyobb lesz a forgalom, nagyon reméljük, hogy még többen fognak jönni hozzánk a vásárlók – mondta Gazsó-Sipaki Katalin a Major Hús Kft. eladója.

Lestyán Istvánné a Menő-Hús Kft. boltvezetője elmondta: már voltak olyan vásárlók, akik az utalvánnyal fizettek a szerdai piac napon.
– Bízunk benne, hogy sokan megkeresnek minket, szeretik a boltjainkat és ez egy kis előny is, hogy az utalványt is elfogadjuk tőlük, úgy hogy bízunk benne, hogy egy kis emelkedést is hoz a boltunk számára – tette hozzá a boltvezető.
Krajcsó Tamás kistermelőként főként tojást és házi tésztát árul. Úgy látja, az utalványoknak köszönhetően egyre többen választják majd a helyi termelői árut.
– Nekünk el kell fogadjuk mindenkitől az utalványokat. Természetesen meg kell győződni róla, hogy érvényes-e, elfogadhatjuk-e, például a vonalkód nem lehet sérült – mondta a boltvezető.

A békéscsabai piacon már az első napokban többen fizettek az új nyugdíjas-utalvánnyal. A vásárlók főként tartós élelmiszert, húsféléket keresnek, és sokan a kamrájuk feltöltésére használják az összeget.
– Nagyon jó ötletnek tartom, majd veszek tartós élelmiszert rajta, cukrot, sót, olajat ilyesmit fogok vásárolni – mesélte Tábori Katalin.
A kormány azzal a céllal hozta létre a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt, hogy ne csak a nyugdíjasok mindennapjait tegye könnyebbé, hanem a helyi piacok, illetve kiskeresekedők forgalmát is élénkítse.