(A keddi beszámolónkat ITT! olvashatja.)
– A program első részében Békéscsaba települési ifjúsági munkájának történetét dolgozzuk fel azokkal a szakemberekkel, akik az elmúlt 34 év alakítói, résztvevői voltak – mondja Zsótér Mária, a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány vezetője.
Zsótér Mária – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Többek között megemlíti Varga Tamás alpolgármestert, aki az ifjúsági területért felel, de korábban közművelődési szakemberként, ifjúsági referensként is mindig fontosnak tartott a fiatalokkal való kapcsolódást. Nagy Istvánné pedagógust, a Madách utcai iskola DÖK segítő tanárát, valamint Karácsony Zsolt mentálhigiénés szakembert. Bemutatták, hogy a mai eredmények mögött több évtized, rengeteg ember szisztematikus építkezése áll.
– Az esemény második etapján Molnár Aranka által a szoftver és startup világból ismert hackathon közösségfejlesztői változatát ismerjük meg – fűzi hozzá. – A hackathon egy olyan rendezvény, amikor egy probléma megoldására szakértőket hívnak össze, akik beleadnak anyait, apait, és az ötleteiket versenyeztetve, rövid időn belül informatikai megoldást készítsenek.
Kérdésemre elmondja, míg a Garabonciás napok során az aktív gyerekek lépnek az előtérbe, addig a Tálibernél kvázi a pálya széléről húzzák be a csendes, visszahúzódó fiatalokat. Majd kitartó programok során kihozzák belőlük a szunnyadó erőt.
– Bátorítjuk őket a megszólalásra – folytatja –, abban segítünk nekik, hogy gondolataikat szavakba tudják önteni, hogy később a szavakat tettek kövessék, amelyek megvalósításához partnereket tudjanak találni. Lényegében az állampolgári aktivitásra ösztönözzük őket. Az iskolával ellentétben az ifjúsági munka a nem formális neveléseket alkalmazza. Itt állandóan körbeüljük a teret, amely nemcsak egy elrendezési forma, hanem a párbeszéd kis köreit hozzuk létre a városban.
A másfél éves Go free! projekt programjaiban közel hatezer diák vett részt.
Kovács Ákos és Bodóczi István – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Számomra 2004-ben kezdődött el is az ifjúsági közösségi munka – fogalmazott a rendezvényen megjelent Bodóczi István önkormányzati képviselő. – 2004-ben kezdtem meg a tanulmányaimat Keriben, ahol nyomban aktív tagja lettem a diákönkormányzatnak.
Hozzátette, majd a 2008-as Garabonciás napokon diákpolgármester-jelöltként győzelemre vezette iskoláját, így egy évig lehetett Békéscsaba diákpolgármestere. (Idén, 16 év után szintén a keris Lukovczki Máté lett a diákpolgármester.)
– Büszke vagyok rá, hogy Békéscsabán az ifjúsági élet akkor is és azóta is kiemelkedően aktív. Hiszek benne, hogy a fiatalok ereje és ötletei Békéscsaba és az Magyarország jövőjét formálják. Ezért továbbra is minden erőmmel támogatni fogom a diákságot, hogy elérjék céljaikat és megvalósítsák álmaikat – fogalmazott.