A Nyíregyházi Állatkertet Európa legjobbjának választották kategóriájában

2018. november 24. 19:11 | behir

A Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen a 250 ezer és az 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában, derült ki az egyik független állatkerti elemző szervezet által készített felmérésből. 

Anthony Sheridan állatkertszakértő alapítványa 29 ország 126 állatkertjét vizsgálta meg negyven különféle szempont alapján, így jött ki, hogy idén a Nyíregyházi Állatpark a legjobb a félmillió látogatószám alatti kategóriában negyvennégy állatpark közül.

A kiemelkedő jelentőségű állatkollekciójával, folyamatos fejlesztéseivel Európa legjobb tizenkét állatkertje közé emelkedett a nyíregyházi Sóstó Zoo - emelte ki a szakember.

Az értékelési rendszer nem változott az elmúlt évekhez képest, az állatkerteket a látogatói szám mellett a fajmegőrzés, az állatkerti oktatás minősége, valamint a rentabilitás és szervezeti működés mint legfontosabb szempontok alapján vizsgálták. A három évvel ezelőtt elért eredményéhez képest a Nyíregyházi Állatpark növelni tudta pontjainak számát úgy, hogy ebben még nincsenek benne például a folyamatban lévő, csaknem 7 milliárd forint értékű beruházási csomag befejezéséért adható pontok sem.

Extra pontokat kapott a park például új állatházak és állatkifutók létrehozásáért, a hatnyelvű információs táblák kihelyezéséért, a kiemelkedő oktatási tevékenységért, de botanikában, erőforrás-gazdálkodásban és információközlésben egyaránt sikerült előbbre lépnie.

A kiemelkedő természeti környezetben fekvő park az első számú turisztikai attrakció Magyarország keleti felében, évről évre egyre több turistát fogad a környező országokból és Nyugat-Európából egyaránt. A díjátadással egybekötött eseményen Gajdos László, az állatpark igazgatója elmondta, hogy huszonkét éves története alatt az idei lesz a több mint ötezer állatot bemutató sóstógyógyfürdői látványosság legjobb szezonja, az előzetes adatok szerint az állatpark év végéig átlépi az 530 ezres látogatószámot. A park rengeteg látogatót fogad Szlovákiából és Romániából, valamint egyre többet Ukrajnából, Lengyelországból és Nyugat-Európa országaiból.

 

Forrás: travelo

További programok »

FEL