A nap sztorija – A Család Nemzetközi Napja

Május minden esztendőben a családok hónapja. Kezdődik Anyák napjával és záródik a Gyermeknappal. A két csodálatos ünnep mértani közepébe pedig beékelődik a Család Nemzetközi Napja, melyet az ENSZ kezdeményezésére május 15-én tartunk. A felhíváshoz természetesen Magyarország is csatlakozott. Ezen felül hazánkban a kormány, a 2018-as esztendőt a Családok évének nyilvánította, jelezve, hogy jövőnk szempontjából kiemelten fontos a társadalmi csoportok legkisebbike. Napi rovatunkban bemutatjuk a nap történetét és rávilágítunk a Családok éve program alapvető céljaira.

 

A nap története

Minden évben május 15-e a Család Nemzetközi Napja. Az ENSZ határozata szerint 1994-től ezen a napon világszerte megemlékeznek a család összetartó erejéről. Ez a nap kiváló alkalom arra, hogy a figyelmet a családra, a társadalom alapvető kis közösségére irányítsa.

A nap történetében azt látjuk, hogy ilyenkor számtalan társadalmi megmozdulást szerveznek. Bár korunk több riasztó adattal jellemzi, és szétesőben levő modellként írja le a 21. század családját, ebbe nem szabad belenyugodnunk. Ezért is kell hangsúlyozni minden lehetséges alkalommal a hűségen alapuló családi kapcsolatot, mely a gyermek pozitív fejlődése szempontjából is elengedhetetlen.

 

 

Mi is az a család?

A család a társadalmi kiscsoportok egyike.

Családnak nevezzük a szociológiában az olyan együtt élő kiscsoportot, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat vagy leszármazás, más szóval vérségi, kivételes esetben örökbefogadási kapcsolat köti össze.

 

Együtt élő kiscsoport (forrás: bebklerin.net)

 

A statisztika családdefiníciója ennél valamivel szűkebb: csak a szülőket vagy egyedülálló szülőt és velük együtt élő nem házas gyermekeiket számítja a családhoz. Ez alapján három családtípust különböztet meg: a házaspárt, a házaspárt gyermekkel, továbbá egy szülőt gyermekkel.

 

 

A család közhely

Hát, igen „közhely” a család. Mindenki beszél róla, mindenkinek megvan a róla alkotott képzete és a hozzá való viszonyulása, de hogy mi is valójában a család, azt manapság egyre kevésbé merik határozott értékek mentén definiálni.

Hogy miért?

Mert a mai világban minden és mindig változik. A korábban stabilnak és biztosnak hitt elvek bizonytalanná válnak, és az egykor megdönthetetlen alaptörvények is megkérdőjeleződnek. A változás alapvetően jó dolog, feltéve, ha a jobbítás, jobbulás irányába visz. Vannak azonban olyan változási tendenciák is, melyek több értékveszteséget hoznak, mint amennyi értéktöbbletet alkotnak. Ilyen tendencia a családok abszolút értékének megkérdőjelezése, fontosságuk átértékelése.

Sajnos a mai világunk ebbe az irányba tart. Azt, hogy ebben mekkora szerepe van a bulvármédiának, az egy másik sztori. Egy véget nem érő szomorú történet, melyre egyszer talán visszatérünk itt, a behir.hu napi rovatában.

 

A család fejlődésének életciklusai (forrás: csalad.hu)

 

Ma már sok esetben az is magyarázatra szorul, hogy mi az a család. Már az is vitatott, hogy szükséges-e két különböző nemű felnőtt a család megalapozásához.

Két, egymást szerető ember számára ma már a házasság intézménye is megkérdőjeleződik, hiszen azt hallják, hogy elegendő az élettársi viszony az együttéléshez.

Ezek után jön a gyerekvállalás kérdése. Mert ma már ez is kérdés.

Amennyiben ez a dilemma feloldódott, akkor jön a következő kérdéssor: mikor és mennyi? A karrier, az egzisztencia megteremtése a fontosabb vagy a gyermek? Segít az állam vagy sem?

 

 

Az állam segít – Családok éve

A magyar kormány 2010 óta széles körű családtámogatási rendszerrel, kedvező feltételeket teremtett a családalapításra, a gyermekvállalásra, a munka és a családi élet összeegyeztetésére.

 

 

A program logója (forrás: csaladokeve.hu)

 

A családbarát lépések tovább folytatódnak.

2018-tól gyermekvállalás esetén mérsékelik, vagy teljes egészében elengedik az édesanyák diákhitel-tartozását, kiterjesztik a diplomás GYED időtartamát a gyermek 2 éves koráig, a harmadik vagy további gyermeket vállaló családok jelzáloghitel-tartozását gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkentik, meghirdették a Köldökzsinór-programot, és a sor még hosszan folytatható.

A magyar családok iránti tisztelet jeleként 2018-ra meghirdették a Családok évét, mely a gondoskodó szülőkről, az idősekről, a gyermekekről szól.

A programnak saját web és Facebook oldala van azért, hogy a családok első kézből értesüljenek a hírekről, eseményekről és játékokról.

 

Isten éltesse a családokat!

 

Megosztás:

Címke: , , ,