A Monopolyn túl is van élet

2021. november 14. 14:28 | Erdei-Kovács Zsolt

Sőt, nem csupán a Monopolyn, hanem az Activityn, a Gazdálkodj okosan társasjátékon túl is van ám, de micsoda élet! Minderre adott frappáns és kiváltképp szórakoztató bizonyítékot a Csabagyöngye Kulturális Központban vasárnapra szervezett társasjáték nap.

Még mielőtt fejest ugrottam volna a társasok kínálta élményekbe, a legelső dolgom volt jó alaposan kifaggatni a főszervezőt, Nagy-Wolf Tündét, a Vár-Játék Kft. tulajdonos-üzletvezetőjét. Mint mondta, főszervezőként számára ez az első alkalom, ezt megelőzően pedig tíz ilyen jellegű esemény volt, ahol a táblás és egyéb játékok legjavát vonultatta fel a cég.

– A legfontosabb, hogy a családokat játékra biztassuk, hiszen a szlogenünk is azt mondja: Mert játszani jó. Az online világ térnyerésével kevesebben szánnak arra időt, hogy elővegyenek egy jó társasjátékot és játszanak egy kiadósat, pedig ennek számos pozitív hatása van – fogalmazott Nagy-Wolf Tünde.

 

Fotó: behir.hu

 

Megjegyezte, hogy a játék az egész életünket végigkíséri, ez a tevékenység minden korosztály életében meghatározó. Hozzátette: ezúttal összesen több mint 60 féle társasjátékot lehet kipróbálni, de ezen kívül egyedül játszható logikai játékok és nagy, mozgásos társasok is rendelkezésre állnak. A különböző korosztályoknak címzett feladványokat különféle csoportokra bontották, így a 3 és 7 év közöttiek, a 7 és 11 év közöttiek, a 11 és 16 év közöttiek, valamint a 16 év felettiek is megtalálhatják a számításukat.

A főszervező azt is elárulta, hogy az ő személyes kedvence a Kac-kac-kukac, amit azért favorizál, mert három eltérő korcsoportú, egy 7, egy 16 és egy 21 éves gyermek boldog édesanyjaként ennek segítségével egyidejűleg tudnak együtt szórakozni. Mint ismertette, tavaly vette át a céget, az előző ilyen jellegű alkalmat azonban a járványhelyzet okán nem sikerült megtartani, ezért számára ez az első olyan esemény, ami a társasjátékok népszerűsítését szolgálja. Nagy figyelmet fordít arra, hogy újabb és újabb játékokat ismerjen meg, s tárjon az érdeklődők elé – avatott be a főszervező, aláhúzva, különféle kiállításokon, bemutató játékokon vesz részt azért, hogy mind jobban megismerje a piacot, az egyre bővülő kínálatot.

 

Fotó: behir.hu

 

Hangsúlyozta, hogy tét nélküli érdeklődőként is érdemes betérni az üzletbe, mert náluk számos játékot lehet csak úgy kipróbálni, megismerni.

– A munkatársaink szívesen játszanak, állnak rendelkezésre, ha valaki kíváncsi, hogy egy-egy adott szabályrendszer hogyan is működik a gyakorlatban – mondta, arra is kitérve, hogy vannak kiemelkedően jó, akár még világszinten is elismert magyar játékok, de mi a jelenlegi piacon inkább az erős középmezőnyhöz tartozunk. A családnak, családtagoknak meghatározó szerepe, nagy felelőssége van abban, hogy egy-egy eseményt, egy közös ebédet, születésnapot vagy éppen egyéb rendezvényt feldobjanak egy kis önfeledt, felszabadult játékkal – tette hozzá végül.

 

Galéria

További programok »

FEL