– 1849-től egészen 1914-ig, az első világháború kitöréséig tartott az úgynevezett békeidő. Majd ki tudja, miért, az emberek nagy örömmel, és transzparensekkel üdvözölték a nagy háborút.
– Annyira azért nem örültek, ugyanis más az, ami a sajtóban megjelent, és más, ami az emberekben élt. A közelmúltban láttam egy olyan fotót, amelyen az orosházi vasútállomáson, az emberek zokogva búcsúztak el egymástól. Gondoljunk csak bele, amikor háború van, akkor a társadalmat mellé kell állítani. S miután a média a negyedik nagyhatalom, így óriási a felelőssége. Mégsem írhatták le azt, hogy „Vesszen a háború!”; tehát ellenhangok nem nagyon jelentek meg a médiában. Ráadásul senki nem ilyen háborúra számított, hanem olyanra, mint ’48-ban.
– Azt hitték, hogy villámháború lesz.
– Azt hitték, hogy a hős huszárjaink a gyönyörű, színes ruháikban kimennek a csatamezőre, nekivágnak az ellenségnek, és győztesen jönnek haza. Miközben csak a helyszínen derül ki, hogy akkor már rég nem arról van szó. Például amikor kijöttek a lövészárokból, akkor jóformán nekik annyi volt.
– 70 évig csönd Magyarországon. Az emberek elszoktak a harcoktól.
– Csak a Monarchia nem harcolt.
– Az volt a legbékésebb barakk.
– Tehát piros nadrágban, kék felsőben kimentek a huszárok az erdőbe... Gondoljunk bele, ebben a viseletben miképp tudtak elbújni? Ellenben a lengyel lányok között nagyon népszerűek voltak.
Galéria
– Messziről sütött a magyar delej.
– S mivel az oroszok 1905-ben már harcoltak a japánok ellen, így ők tudták, hogy zöld, terepszínű ruhában könnyebb elrejtőzni (Közben sétálunk a sírhelyek közt.)
– Sok a névtelen sír.
– Többek között azért, mert a holttesteket nehéz volt hazahozni, és nem volt a MÁV-nak arra kapacitása – már bocsánat –, hogy holtakat szállítson. És amit furcsállok, az emberekben még élt a nagy háború borzalma, de mégis belementek a másodikba. Hány olyan katona volt, aki azt hitte, hogy soha többet nem kell harcolnia!
– Az volt az igazi férfi, akit elvittek katonának.
– De akkor már nem a valóságos férfias, kard-kard ellen harcokat vívták. Ellenben akkor is voltak lovagias cselekedetek: a szentesi kenyérgyárban orosz hadifoglyok dolgoztak. Amikor meghallották, hogy a megye kimegy a frontra, akkor egy tucatnyi, orosz nemzeti szalaggal átkötött óriás kenyeret küldtek a magyar katonákkal, hogy adják át a bajtársaiknak.
– Majd szépen lepuffantották őket.
– Dehogy! Amúgy Csabát nem 1944-ben szabadították fel, hanem ’20-ban, amikor a várost megszálló románok kivonultak, és bejöttek a magyar katonák. Ráadásul az oroszok könnyen kommunikáltak a helyiekkel, ugyanis a csabaiak főleg tótul beszéltek.
***
Miután végeztünk, beszálltam az idegenvezetőm autójába, amely – lévén sokan voltak a temetőben – egy tömött kocsisorban állt, és előttünk, egy wartburgos bácsi vagy fél percig próbált kiállni; sikerült neki. Majd mögöttünk egy tarbantos úr hasonlóképp manőverezett ki a sorból. „Bekerítettek a KGST-modellek” – jegyezte meg, és adott egy kis gázfröccsöt a Daciájának.
