„Miképp lehetne ezt a gazdasági növekedést még jobban felpörgetni?”

2022. január 14. 17:29 | Such Tamás

Az elmúlt év végén országos turnéra indult a fővárosi Egyensúly Intézet, amely agytrösztként javaslatokat tesz a döntéshozók számára, illetve a legfrissebb gazdasági, társadalmi kutatási eredményeket „fordítja le” számukra. Pénteken Békéscsabára látogattak.

Az Egyensúly Intézet néhány prominense a Békés Megyei Könyvtárban fogadta a város legmeghatározóbb gazdasági és politikai szereplőit. A délelőtti rendezvény előtt Boros Tamással, az Egyensúly Intézet igazgatójával beszélgettünk.

– Ma Magyarország az elmúlt évek fejlődése ellenére még továbbra is az Európai Unió szegényebb tagországai közé tartozik – mondja. – Az Egyensúly Intézet tavaly arra tett javaslatot, hogy miképp lehetne ezt a gazdasági növekedést még jobban felpörgetni. Elsősorban megosztjuk az eddig megjelent szakpolitikai eredményeink közül a relevánsakat, illetve kíváncsiak vagyunk a helyi vállalkozók tapasztalataira.

Elmondása szerint az egész országban nagyon hasonlóak a vállalkozók problémái és javaslatai, szinte mindenhol ugyanazokat a kérdéseket vetik fel.

 

Kozák Ákos, Závecz Tibor és Boros Tamás (Egyensúly Intézet) – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Kozák Ákos, Závecz Tibor és Boros Tamás (Egyensúly Intézet) – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

–  A tapasztalataink alapján elmondhatjuk – folytatja –, hogy van egy ún. illeszkedészavar az országban, azaz a munkaadók nem találnak megfelelően képzett munkavállalókat, ebből kifolyólag a munkavállalók egy jó része nem tud elhelyezkedni. Mindenképpen az egyik kulcskérdés az oktatás és a képzés kérdése.

Hozzáteszi, hihetetlen átalakulás zajlik a világban, a másik kardinális kérdés a digitális átállás. Megemlíti, rengeteg anonimizált egészségügyi és gazdasági adat létezik, amelyeket, ha az állam a vállalkozók rendelkezésére bocsájtaná, akkor lényegesen hatékonyabban működnének a cégek, racionálisabb döntések születnének.

***

A rendezvényen a vállalatvezetőknek Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója és Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója mellett lehetőségük volt találkozni Závecz Tibor közvéleménykutatóval is, aki a ZRI Závecz Research Intézet igazgatója.

(A program főszervezője Pap Péter, a Petit Catering ügyvezetője volt.)

Ezek is érdekelhetik

További programok »

Gazdaság

Megnyílt a Békési Kosár – a bevásárló közösséghez csatlakozott a település

A bevásárló közösségek a helyi termékek helyi fogyasztókhoz való eljuttatására jönnek létre szerte az országban. Lényegük, hogy a termelők, a vásárlók és egy önkéntes csapat együtt, közösségben szervezi meg az élelmiszerek eljuttatását a termelőtől a vásárlóig. Ehhez az országos kezdeményezéshez csatlakoztak Békés városában is.
2024. december 2. 19:20
FEL