A legkisebbek mentőztek

2016. május 10. 17:45 | Varga Diána

Az Országos Mentőszolgálat 1948-ban, május 10-én alakult. Éppen ezért minden évben ezen a napon ünneplik a mentők napját. A Békéscsabai Mentőállomáson nyílt napot rendeztek a város óvodásainak, akiknek a mentősök megmutatták azokat az eszközöket, amelyekkel minden nap dolgoznak. A kilátogató gyerekek közül sokan szeretnék a mentős hivatást választani, ha felnőttek lesznek. Van, akit a mentőautó vezetése vonz, másokat az életmentés. S olyan gyermek is akadt, aki igazán jól tudja már elméletben, hogyan kell újraéleszteni. Kedden azt is megmutatták nekik, gyakorlatban hogyan kell eljárni, de a fiatalok megnézhették azt is, milyen felszerelés kerül egy mentőautóba.

Idén gyermekrajz pályázat is kapcsolódott a nyílt naphoz, a téma az volt, hogyan látják az óvodások a mentősök munkáját. Békéscsabán egyébként már évek óta hagyomány, hogy bemutatják a legkisebbeknek az életmentők munkáját.

Gyebnár József, a Békéscsabai Mentőállomás vezetője elmondta, bemutatták a Békés megyében előforduló mentőegységeket, illetve azokat az eszközöket, amelyeket használunk, illetve azokat az eszközöket, amelyeken gyakorolunk, hiszen a mindennapi életben nem lehet mindig betegeken felkészülni.

A Békéscsabai Mentőállomás évi 11 ezer mentési feladatot lát el, 2015-ben ez azt jelentette, hogy 12 településen közel 120 ezer emberről gondoskodtak.
 

FEL