A legjobban bringázókat kereste a rendőrség

2023. április 19. 13:10 | behir.hu

Persze csak egy verseny részeként. Meg is találták őket, méghozzá Szarvason!

Szarvason rendezték meg a „Ki a mester két keréken?” és a „Kerékpáros Iskola Kupa” Békés vármegyei döntőjét – írja a police.hu. Az általános iskolás gyermekek április 18-án vetélkedtek, méghozzá Szarvason. A döntőben a versenyzők számot adtak közlekedési ismereteikről és ügyességüket is próbára tették. A KRESZ kérdéseket tartalmazó tesztek megoldása után kerékpárra ültek, és a szervezők által kiépített pályán próbáltak minél gyorsabban és minél kevesebb hibával végigkerekezni.

A rendőrség tájékoztatása szerint minden diák nagyon jól teljesített, az eredményhirdetésen Pelleg József r. alezredes, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője és Molnár Sándor r. alezredes, a Szarvasi Rendőrkapitányság vezetője valamennyiüknek gratulált.

A „Ki a mester két keréken?” megmérettetésen a lányoknál és a fiúknál is a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola diákjai voltak a legjobbak, egyéniben és csapatban is Kertész Berta és Bánfi Attila Milán érte el a legjobb eredményt. Felkészítő tanáruk Barta Gábor volt. A „Kerékpáros Iskola Kupán” egyéniben a Szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola és a Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola tanulói diadalmaskodtak, Nagy Tamás és Marti Réka érte el az első helyezést. Csapatban a Szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola két tanulója: Nagy Tamás és Csernák Fanni bizonyult a legjobbnak, őket Simon Csaba készítette fel a versenyre.

 

Galéria

 

További eredmények:

„Ki a mester két keréken?”

Lányok egyéni versenye:

II. helyezett: Tóth Mariann (Mezőkovácsházi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium)

III. helyezett: Kiss Anna Dóra (Szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola)

Fiúk egyéni versenye:

II. helyezett: Hajas János Botond (Mezőkovácsházi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium)

III. helyezett: Hídvégi Bence Zoltán (Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola)

 

Csapatverseny:

II. helyezett: Hajas János Botond - Tóth Mariann (Mezőkovácsházi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium) Felkészítő tanár: Hoffmann Lászlóné

III. helyezett: Hídvégi Bence Zoltán - Szőke Hanna (Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola)

Felkészítő tanár: Miklós Gábor

 

„Kerékpáros Iskola Kupa”

Lányok egyéni versenye:

II. helyezett: Pitti Tímea Réka (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)

III. helyezett: Lakatos Fruzsina (almáskamarási Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola)

Fiúk egyéni versenye:

II. helyezett: Szabó János (Geszti Arany János Általános Iskola)

III. helyezett: Szűcs Dávid (pusztaföldvári Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda)

Csapatverseny:

II. helyezett: Pitti Tímea Réka - Takács Levente (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)

Felkészítő tanár: Barta Gábor

III. helyezett: Koppányi Alexander - Marti Réka (Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola)

Felkészítő tanár: Miklós Gábor

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
2024. április 19. 15:31
FEL