A lakossággal a fészkelő baglyok nyomában: füleskuvikpárok országos felmérése

2026. május 19. 08:25 | behir.hu

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület legutóbb a telelő, majd a fészkelő erdei fülesbaglyok felmérése kapcsán kérte a lakosság segítségét idén januárban és áprilisban. A sorozat zárásaként most a kevésbé közismert, de a lakott területeken is egyre gyakoribb, terjedőben lévő füleskuvik költő állományának felmérésében tudnak segíteni az érdeklődők.

A felmérés azért fontos, mert gyakorisága ellenére kevésbé pontos becsléseink vannak csak ennek az apró, vonuló bagolyfajunknak az országos elterjedéséről és állományáról.

Első pillantásra lehetetlen feladatnak tűnhet éjszakai életmódot folytató, számunkra láthatatlanul mozgó madarak amúgy is rejtett költőhelyének megkeresése. Szerencsére a fészkelő baglyok felmérése alapvetően a hangjuk alapján történik, a madarakat nem is kell hozzá látnunk!

A felmérés lényege, hogy az esti szürkületben és éjszaka hallgatózzunk néhány percet az erkélyről, az emeleti ablakból, a tornácról, a kertből, az utcán, parkban sétálva – és ezt hetente egy-két alkalommal ismételjük meg május-július folyamán. Eközben pedig a felnőtt füleskuvikok jellegzetes, a hím és a tojó gyakran egymásnak válaszolgató, füttyögő jelzőhangját, később pedig a fiókák eleségkérő hangját keressük.

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

További programok »

Itthon

XIV. Gyulai Végvári Napok – A hétvégén megelevenedik a 16. század

Július 24. és 26. között ismét megelevenedik a történelem Gyulán, közel háromszáz hagyományőrző tiszteleg az 1566-os ostrom hősei előtt a XIV. Gyulai Végvári Napokon. A háromnapos rendezvény az elmúlt évek hagyományaira épít, ugyanakkor idén több újdonsággal és még látványosabb programokkal várja a látogatókat.
16:25
FEL