A KSH tíz év után ismét felméri a hazai mezőgazdaság helyzetét

2020. szeptember 22. 19:23 | D. Nagy Bence

A Központi Statisztikai Hivatal tíz év után ismét mezőgazdasági összeírást végez országszerte. A hivatal munkatársai szeptember 19-e és november 22-e között mérik fel a hazai mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat.

Bár a koronavírus más gazdasági ágazatokkal szemben nem érintette annyira a mezőgazdaságot, de az idei mutatókat több negatív körülmény is befolyásolta, így például a tavaszi fagyok, az aszályos időszak vagy a belvíz.

A Központi Statisztikai Hivatal tízévente hajt végre mezőgazdasági összeírást. A 2020-as a hivatal történetének nyolcadik teljes körű összeírása, derült ki a szervezet keddi, békéscsabai sajtótájékoztatóján.

– Az idei évben az állattartást és a földterületeket célzó kérdések mellett a gazdák életkori eloszlását, valamint a mezőgazdasági végzettséget is vizsgáljuk, de a generációváltással kapcsolatban is teszünk föl kérdéseket – mondta el Tóth Péter, a KSH Mezőgazdasági Statisztikai Osztályának statisztikai tanácsadója. Hozzátette, hogy a mezőgazdaság nemcsak a hazai, de az európai ágazatok között is kiemelten fontos. Az agrárium Magyarország GDP-jének 4,1%-át, míg a hazai foglalkoztatás 4,8%-át teszi ki. 

A hivatal munkatársai összesen 3155 településen mintegy 680 ezer címet keresnek fel a napokban. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy míg tíz évvel ezelőtt 13 ezer összeíró dolgozott, ma – az online kitöltési lehetőség révén – mindössze négyezren látogatnak el a megadott címekre.

A hazai agrártérkép alakulásában az újabb és újabb gazdaságtechnológiai eszközök megjelenése, illetve a szükséges végzettségek megszerzése is közrejátszik. A KSH adatai szerint Békés megyében is jellemzőbb a gyakorlati tapasztalaton alapuló gazdálkodás, míg a gazdáknak összesen harminc százaléka rendelkezik valamilyen alap- vagy középfokú, illetve felsőfokú végzettséggel.

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
12:17
FEL