A Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar tagjai úton vannak Toszkánába

2023. július 19. 10:59 | behir.hu

A Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar tagjai az utóbbi időben a próbáikon már leginkább a július 19-étől július 23-ig tartó Toscana Music Festival-ra készültek.

Mohácsiné Szeverényi Ágnestől, a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar Egyesületének elnöke elmondta, hogy az együttes idén ünnepli fennállásának 75. születésnapját, ebből az alkalomból pedig beneveztek a Toscana Music Festival-ra, ami egy nagyon színvonalas rendezvény, gyönyörű környezetben.

Mint arról korábban beszámoltunk, a városi jótékonysági est egyik kedvezményezettjeként a zenekar 1,4 millió forintot kapott erre az útra.  

A Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar a közösségi oldalán tette közzé, hogy kedden este, 48 fővel elindultak a fesztiválra, ahol majd Békéscsabát képviselik. 

 

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL