A kolbász olyan, mint egy kiváló színházi előadás

2023. október 5. 16:24 | behir.hu

Mediterrán-hangulat a Munkácsyban, Tabán a Mokryban a fesztiválon.

Évek óta nincs Csabai Kolbászfesztivál Mediterrán-muzsika nélkül. Így lesz ez idén is, az október 19–22. közötti rendezvényen. Az október 21-ei, szombati nagy gyúráson a CsabaPark Munkácsy-sátrában a jó hangulatról a Mediterrán gondoskodik – írják honlapjukon a szervezők.

– Széles körű repertoárral, a külföldi daloktól a magyar slágereken keresztül egészen a mulatósig minden megtalálható nálunk, ami egy fergeteges bulihoz kell. Ez most sem lesz másként a kolbászfesztiválon, a Munkácsy-sátorban – hangsúlyozták a zenekar tagjai. – Ott leszünk a kezdéstől az eredményhirdetésig, már nagyon várjuk a bulit, reméljük, sokan velünk tartanak.

A békéscsabai Tabán Táncegyüttes a rendezvény nyitónapján, október 19-én, csütörtökön lép színpadra kétszer is a Mokry-sátorban. Az együttes magyarpalatkai, rábaközi és szilágysági táncokkal készül.

 

 

Farkas Tamás, a Tabán Néptánc Egyesület művészeti vezetője, titkára elmondta, a Tabán közösségének megkerülhetetlenül fontos Békéscsaba, és békéscsabainak lenni.

– Itt élünk, itt lakunk, itt érzünk és szeretünk – hangsúlyozta Tamás. – A kolbász pedig a mindennapok étele, személy szerint jómagam érzek egy ünnepélyességet az elfogyasztása során. Egyrészt azért, mert egy több generációról ránk hagyományozott receptúrát követ a család. Másrészt az étel művészi jellege miatt; a kolbász olyan, mint egy kiváló színházi előadás. Együttesünk már a rendezvény megszületésénél is jelen volt, az első fesztiválok alkalmával is színpadra léptünk.

A Mediterrán a szombati gyúróversenyen a Munkácsy-sátorban szórakoztatja a csapatokat és a közönséget.

A Tabán Táncegyüttes a nyitónapon mutatja be műsorát.

További programok »

FEL