A kkv-ket erősítené az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a 2020 utáni uniós költségvetés keretében új, 4 milliárd eurós célzott programot javasol a fogyasztók védelmére és helyzetük megerősítésére, illetve arra, hogy az európai kis- és középvállalkozások (kkv-k) teljes körűen élhessenek a jól működő egységes piac előnyeivel – jelentette be Elzbieta Bienkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Az uniós biztos tájékoztatása szerint az új Egységes piac elnevezésű program garantálni fogja a fogyasztók jogainak érvényesítését, biztosítja a fogyasztóvédelem és a termékbiztonság magas szintjét, és segíti a fogyasztókat problémáik megoldásában, például az online vásárlással összefüggésben. Előmozdítja az uniós élelmiszergyártók piacra jutását, hozzájárul az unión kívüli országokba irányuló exporthoz, és jelentős támogatást ad az agrár-, illetve élelmiszeriparnak. Támogatja továbbá az élelmiszerek biztonságos előállítását, az állat- és növénybetegségek megelőzését és felszámolását, valamint az állatjólét javítását.

A program emellett az uniós szabályok helyes alkalmazása és érvényesítése érdekében erősíti a tagállamok uniós bizottsággal folytatott együttműködését, és támogatja az európai szabványügyi szerveket korszerű és időálló szabványok kidolgozásában.

Segíteni fogja azon informatikai eszközök és szakismeretek fejlesztését is, amelyek révén a bizottság hatékonyan érvényesítheti a versenypolitikai szabályokat a digitális gazdaságban, illetve javítja a tagállami hatóságokkal és bíróságokkal folytatott együttműködését. Segíteni fogja a nemzeti statisztikai hivatalokat a szakpolitikai döntéshozatalhoz minden területen elengedhetetlen európai statisztikák előállításában és terjesztésében.

Forrás: MTI

 

Megosztás:

Címke: , , , ,