A Kenderföldek ifjú sportolóit támogatták

2022. október 30. 18:08 | Kovács Dávid

A Kenderföldek Egyesület a Decathlon Békéscsabai áruházával együttműködésben, az egészséges életmód támogatása jegyében pályázatot hirdetett "Kenderföldek ifjú sportolói" elnevezéssel, a városrészhez kötődő, iskolás korú, rendszeresen sportoló gyerekek számára. A sikeres pályázók vasárnap délután vehették át nyereményeiket egy-egy húszezer forintos vásárlási utalvány formában.

A Kenderföldek Egyesület fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást, ezért a szervezet vezetése úgy döntött, hogy a sportáruházzal kialakított együttműködés részeként kiírnak egy pályázatot, amellyel fiatal sportolókat tudnak támogatni.

– A kiírásban fontos volt, hogy a pályázónak legyen kötődése a Kenderföldekhez, akár úgy, hogy ott élnek életvitelszerűen, akár úgy, hogy a család telekkel rendelkezik. Fontos volt, hogy 18 éven aluli, iskoláskorú gyerekek jelentkezését vártuk, akiknek a Kenderföldekhez és a sporthoz való kötődésről kellett írniuk – fogalmazott Csicsely Gergő, a Kenderföldek Egyesület elnöke.

 

A pályázatot a Kenderföldek Egyesület írta ki

A pályázatot a Kenderföldek Egyesület írta ki

 

A pályázat első kiírásában négy fiatal sportolót támogattak. Tóth Natália úszik, röplabdázik, ráadásul mellette néptánccal is foglalkozik.

– A néptánc a kedvencem, de szeretem mind a hármat, minden nap szoktam mozogni. Az iskolában több sportra is lehetett jelentkezni, a néptáncot azért választottam, mert apukám már 21 éve néptáncol. Rendszeresen szoktunk közösen biciklizni a családdal, de gyakran sétáltatom a kutyát is, de a Kenderföldeken nagyon szépek a tavak is – fogalmazott Tóth Natália.

A Decathlon sportáruház korábban már szervezett egy sportnapot Békéscsabán, főként óvodás gyerekeknek, de most is örömmel állt a kezdeményezés mellé.

– Felfigyeltünk az egyesület munkájára, Csicsely Gergő elnökkel beszélgetve arra jutottunk, hogy nagyon fontos az utánpótlás-nevelés és tudnánk segíteni a fiatal sportolók fejlődését. Meghatározónak tartjuk a sport szerepét az életben, hiszen egy gyermek minél hamarabb kezd el sportolni, annál nagyobb sikereket érhet el, de a sport nagyon sokat adhat az ember jelleméhez is, ezért örülünk, hogy tudtunk ilyen formában segíteni – emelte ki Már Norbert, a békéscsabai áruház igazgatója.

 

Négy sportolót támogattak a pályázat részeként

Négy sportolót támogattak a pályázat részeként

 

A megyeszékhely oktatási ügyekért felelős tanácsnoka azt hangsúlyozta, hogy Békéscsaba egy sportos város, az önkormányzat pedig folyamatosan azon dolgozik, hogy az egyesületek megfelelő körülmények között tudjanak dolgozni. Paláncz György külön örömmel fogadta ezt az akciót, hiszen egy civil szervezet és egy sportáruház együttműködésével tudtak négy fiatal sportolót támogatni.

Az eseményen sporteszköz támogatást vehetett át a békéscsabai Aerofit Egyesület is. A klub versenyzői egész éves teljesítményük eredményeként kvalifikáltak magukat a december 1. és 4. között zajló European Open Cup elnevezésű versenyre.

 

További programok »

FEL