A kárpátaljai gyerekeknek szerveznek ismét adománygyűjtést a Bonnyai testvérek

2018. augusztus 2. 15:11 | Kovács Andrea

Töltsük meg az idén is minél több gyermek iskolatáskáját! Ezzel a jelmondattal szerveznek adománygyűjtést a békéscsabai Bonnyai testvérek. A kezdeményezéssel a kárpátaljai mélyszegénységben élő gyermekek iskolakezdését szeretnék támogatni. A tanszervásárlást elősegítő adományjegyet több helyen lehet vásárolni, idén a Békés Mérték Közösségi Ház is bekapcsolódott a gyűjtésbe.

 

 

A közösségi házban dolgozó Mucsi Katalin közösségi koordinátor elmondta: a mindennapokban békéscsabai rászoruló családoknak segítenek, ám ebben az évben úgy döntöttek, hogy határon túliakat is szeretnék segíteni, ezért mint adománygyűjtő pont csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A  támogatójegyekből befolyt pénzt a Bonnyai testvérek személyesen viszik el Kárpátaljára, majd egy beregszászi vállalkozónál vásárolnak belőle tanszereket.

– Az ott élő családoknak ez óriási segítség, hiszen ezeknek a tanszercsomagoknak a hiányában a gyerekek nem tudnának iskolába menni – fogalmazott az adománygyűjtést szervező Bonnyai Sándor.

2017-ben az összefogásnak köszönhetően néhány hét alatt közel egymillió forint gyűlt össze, melyből 340 mélyszegénységben élő kárpátaljai gyermeknek töltötték meg az iskola táskáját

A kárpátaljai gyermekek tanévkezdését segítő akcióhoz augusztus 27-ig lehet csatlakozni.

További programok »

FEL