A hétvégén nyílik meg a Lencsési legnagyobb szíve a közösségi háznál

2021. február 11. 13:26 | Such Tamás

A Lencsési Közösségi Ház minden szerelmetes párt vár a lakótelep szívében – a lakótelep legnagyobb szívéhez egy fotóra: február 13-án, szombaton 10-14 óráig és 14-én, vasárnap 10-12 óráig, a Féja Géza téri intézmény bejáratához. (Nyeremény egy négyszemélyes Skumi-tál. A részletekről lejjebb!)

A hétvégi rendezvény kapcsán csütörtök délelőtt egy rövid sajtótájékoztatóval összefont próbafotózás zajlott.

„Idén ünnepli a 30. születésnapját a közösségi ház – mondta Takács Péter, az intézmény vezetője. – Ez az első alkalom, hogy egy olyan Valentin napi eseményt szervezünk, amelyre egy nyilvános fotózásra várjuk a város valamennyi polgárát a Lencsési legnagyobb szívéhez.”

Hozzátette, a jelenlegi kormányrendelt értelmében nem fogadhatnak látogatókat. Ebből kifolyólag a farsangi ünnepkörhöz kapcsolódó programok is elmaradtak. Illetve a farsangi játszóház a múlt héten online zajlott.

„Azóta a játszóház videóját közel másfél ezren tekintették meg” – fűzte hozzá.

 

Harmati József és Harmati Józsefné Valika – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Apuka!

 

A hétvégi Valentin napi rendezvény próbafotózására Harmati József és Valika, azaz a Harmati házaspár érkezett. Mivel kicsi a Lencsési lakótelep, így természetesen tegeződtünk.

behir.hu: Mióta tart a boldogságotok?

Valika: Tavaly december 13-án, Luca napján voltunk épp 45 évesek. Két gyermekünk és két unokánk van.

behir.hu: Van valami receptetek a mai fiatalok számára?

József: Ezt majd 20 év múlva kérdezd meg!  

Valika: Nincs időnk veszekedni, mert számtalan dolgunk van. Egyébként azonos az érdeklődési körünk, szinte mindenhova együtt megyünk. Na, jó… azt nem mondom, hogy olykor nem veszünk össze.

 

Harmati József és Harmati Józsefné Valika – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Hoztam neked virágot!

 

 behir.hu: A forradalom mindig épít. Azt tudom, hogy heti rendszeresen mozogtok.

Valika: Minden nap futunk.

József: Nem nézünk ki nyolcvannak, ugye?

***

Tehát akik február 13-án (szombat) 10-14 óráig vagy 14-én, Valentin napon, (vasárnap) 10-12 óráig ellátogatnak a közösségi ház bejáratához, azok készíthetnek egy fotót az óriás szívnél. Azt követően, ha a képeket feltöltik a közösségi ház Facebook oldalára, a 13-án közzé tett poszt alatt kommentbe, sorsoláson vesznek részt, melynek nyereménye egy négyszemélyes Skumi-tál. Sorsolás február 15-én.

PS.: A fotózásra a szervezők egy szívet-kezet melengető forró teával is készülnek.

További programok »

FEL