A gyulai várat is fejlesztik a Nemzeti Várprogramban

2017. január 12. 06:48 | behir.hu

Határozatban vizsgálta felül a kormány a Nemzeti Kastélyprogramot és a Nemzeti Várprogramot, amelyben a gyulai vár és Szigeterőd is kiemelt helyszín lesz – jelentette be dr. Görgényi Ernő polgármester. 

A program helyszínei között harminckilenc kastélyt és várat nevesítettek, amelyek közül öt kastély és hat vár kapott helyet a kiemelt fejlesztési helyszínek között. Utóbbiak között a gyulai mellett az esztergomi, a visegrádi, az egri, a soproni, és a diósgyőri került ebbe a kategóriába.

- Megnyílt annak a lehetősége, hogy egyedi kormánydöntéssel biztosítja a gyulai vár fejlesztéséhez szükséges forrásokat a kormány, azaz nem kell versenyezni sok-sok pályázóval. Annak érdekében, hogy ez a döntés elkészüljön, kollégáim szorosan együttműködnek a miniszterelnökséggel. Zajlik a munka, hogy előkészítsék azokat a szükséges dokumentumokat, amelyek alapján a kormány ezt a döntést meg tudja hozni – fogalmazott dr. Görgényi Ernő.

A megjelölt közel negyven helyszín turisztikai célú, európai uniós forrásból elszámolható fejlesztését 40,4 milliárd forintból valósítják meg. 

A döntéshez hozzájárult a gyulai vár, az Almásy-kastély, valamint a Gyulai Várfürdő eredményes működése, valamint a Gyulán eltöltött vendégéjszakák számának folyamatos növekedése. 2016 első tizenegy hónapjában több mint 444 ezer vendégéjszakát regisztráltak Gyulán, ami már magasabb szám a 2015 év végi adatokhoz képest, amikor 431 ezer vendégéjszakával zárt a fürdőváros. 
 

FEL