A Filharmónia Magyarország ezúttal Jaminába vitte el zenei formációját

2023. február 27. 12:26 | Csiffáry Zsuzsanna

A Filharmónia Magyarország hazánk egyik legnagyobb komolyzenei koncertszervezője, amelynek célja a klasszikus és kortárs zene fókuszba helyezése a különböző korosztályok életében. Hétfő délelőtt az Erzsébethelyi Általános Iskolába látogatott el a szervezet képviseletében egy zenei együttes.

A Rózsa utcai Erzsébethelyi Általános iskola több mint 90 alsós diákja csatlakozott az ifjúsági koncerthez hétfő délelőtt.  

Egyre több eredmény lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a zenetanulás pozitívan hat az agy fejlődésére. A legfrissebb kutatások szerint segít a nyelvtanulásban, az olvasásban és az olyan funkciók fejlesztésében, mint a tervezés, az alkotás. Lőrinczné Hrabovszki Márta, az intézmény pedagógusa kiemelte, hogy ezért is tartja fontosnak a Filharmónia Magyarország bérletes programsorozatát. 

– Ez a rendezvény értéket közvetít. Az a tapasztalatom, hogy a komolyzenével szinte nem is találkoznak a gyerekek máshol, talán csak az iskolában. A program ezért is kiemelkedő, hiszen más szemszögből láttatja, hallatja a komolyzenét a gyerekekkel, abban is bízunk, hogy ezáltal hátha kedvet kapnak a zenéléshez – fogalmazott a pedagógus.

Mohácsiné Szeverényi Ágnes kulturális szervező megerősítette, hogy a programnak az az elsődleges célja, hogy a gyerekekhez közelebb hozzák a komolyzenét. 

– A jövő koncertlátogató közönségét próbáljuk meg kinevelni. A műsorban igazi klasszikus zenei hangszerekkel szólaltatjuk meg a gyerekdalokat, és a gyerekek nyelvén egy moderált, színes és mesés előadással próbáljuk megszerettetni a zenét a gyermekekkel – ismertette.

Döge Csaba és Szilágyi Attila előadásában kilenc különböző fúvóshangszerrel és a gitárral ismerkedhettek meg a hétfő délelőtti előadás során a diákok. A Filharmónia Ifjúsági bérletsorozata keretében több Békés megyei településen lesznek még koncertek a közeljövőben, többek között Orosházán, Füzesgyarmaton, Battonyán, Nagyszénáson, Vésztőn és Békésen.

Galéria

További programok »

FEL