A Duna magyarországi átlagos vízmélysége mindössze az év 60 százalékában éri el azt a 27 decimétert, amely mellett biztonságos a hajózás. A dunai hajóút fejlesztési programjának tavaly ősszel módosított változatában hívják fel a figyelmet az összeállító Utiber, a Víziterv és a Budapesti Műszaki Egyetem szakértői. A megbízó a majdani beruházó, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) volt, amely azért vette ismét terítékre a kérdést, mert a folyó hazai szakasza is része a fő uniós szállítási útvonalaknak, vagyis a TEN-T hálózatnak.
Az a terv, hogy helyenként például korlátozná a hajóút szélességét, néhol át is helyezné a hajóutat, és javítaná a folyó ökológiai állapotát. Ezek a fejlesztések évi 25,008 milliárd forintból valósíthatók meg, az általuk kialakított állapotot pedig húsz év alatt összesen 25,385 milliárd forintból lehetne fenntartani.
Második változat arra épít, hogy a beavatkozásokat optimalizálva is be lehetne tartani az előírásokat. Csak ott történne változás, ahol korlátozottan tarthatók be a szabályok, mert a beavatkozások számottevő környezeti problémákat okoznak, vagy aránytalanul drágák, vagy nem fenntarthatók.
Forrás: VG