A diákság találkozási központjává vált a Liget Ifjúsági Tér

2023. március 31. 07:30 | Kovács Andrea

A diákok érdekérvényesítési lehetőségeiről, a közel fél éve müködő Liget Ifjúsági Tér és a diákönkormányzat együttműködésének tapasztalatairól is szó esett azon a fórumon, amelyet a napokban tartottak Békéscsabán, a Körösök Völgye Látogatóközpontban.

– A Békéscsabai Diákönkormányzat hosszú évek óta jó együttműködési, partnerségi viszonyt ápol a városi önkormányzattal, döntéseinknél pedig igyekszünk az ifjúság álláspontját is figyelembe venni – hangsúlyozta köszöntőjében Békéscsaba alpolgármestere.  Varga Tamás hozátette: a város ifjúsági koncepciójában olyan konkrét programok és elvek vannak lefektetve, amelyek ezt az együttműködést szabályozzák. Ezeket igyekeznek betartani és minden év végén felülvizsgálják, hogy mennyire sikerült a kitűzött feladatokat teljesíteni.

 

 

– A diákoknak általában nagyon jó ötleteik vannak és sokszor reálisan is gondolkodnak. Persze van, amikor nagyot álmodnak, de nekünk az a dolgunk, hogy ezeket a terveket, javaslatokat a lehetőségekhez mérten próbáljuk megvalósítani. Régóta tervben volt egy olyan hely létrehozása, amelyet a fiatalok közösségi programjaikhoz használni tudnak. Táliber Közösségfejlesztő Alapítvánnyal együtt itt a Körösök Völgye Látogatóközpontban alakítottuk ki Ligeti Ifjúsági Teret, amelyet a 30. Csabai Garabonciás Napokon adtuk át a diákoknak. A közel fél éve mükődő ifjúsági központ beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a diákok jól tudják képviselni érdekeiket és itt segítséget kapnak a ötleteik, javaslataik megvalósításához is – mondta el kérdésünkre Varga Tamás.

 

 

Zsótér Mária a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány kuratóriumi elnöke kifejtette, hogy amikor a békéscsabai önkormányzat 2022 nyár elején döntött arról, hogy létrehozzák ezt a közöségi teret, elhatározták, hogy a városi diákönkormányzatra építve valósítják meg azt. Azért, mert ez egy nagymúltú érdekképviseleti szervezet, a városban az egyik legismertebb ifjúsági közösség, amely 1995 óta létezik. Ahhoz, hogy egy diákönkormányzat szintű szerv és a többi ifjúsági közösség is működni tudjon, szükség volt egy olyan térre, amely az ő igényeiknek megfelel, ahol ők otthon tudják magukat érezni.

 

 

Az elmúlt fél év pedig bebizonyította, hogy maga a közösség is otthonra talált a Ligeti Ifjúsági Térben. Zsótér Mária a jövőbeni terveikről elmondta, hogy elindítottak egy "Közelítő 2023" című sorozatot, amelyben két-három hetente egy-egy iskolai vagy kollégiumi diákönkormányzatot látnak vendégül a térben. Egyrészt szeretnék nekik megmutatni a helyet, ahol egyfajta csapatépítő tréninget is kínánlnak az ifjúsági szervezeteknek.  A kollégiumi nevelők számára esetmegbeszélő csoportokat indítottak és újjáalakult a diákönkormányzat segítő pedagógusok munkaközössége is.  Az intézményvezetőknek, diáksegítőknek pedig ingyenes segítőprogramokat is kínálnak, amelyek várhatóan a következő tanévtől indulhatnak be.

 

 

A jelenlegi diákpolgármester, Lipcsei Emese az elmúlt fél évben ifjúsági vezetőként szerzett tapasztalatairól beszélt a diákönkormányzati fórumon. Véleménye szerint Békéscsabán kifejezetten jó lehetőségeik vannak a diákoknak a gondolataik érvényesítésére, hiszen a  diákpolgármesterek és a városi diákönkormányzaton keresztül is tudnak kommunikálni a városi önkormányzattal.

– Diákalpolgármester társaimmal az elmúlt közel fél évben betekintést nyerhettünk a városháza működésébe és a közéletbe is. Jelenleg a Csaba kártya elfogadó helyeinek bővítését és a lokális ötleteink megvalósítását szeretnénk elérni mindhárman, a diákönkormányzattal karöltve – fogalmazott Lipcsei Emese.

További programok »

FEL