A békéscsabai Toszeczky Renáta főszerepet játszik egy dokumentumfilmben

A békéscsabai Toszeczky Renáta kilenc éve dolgozik a Baptista Szeretetszolgálatnál. Az emberkereskedelem elleni programban olyan lányoknak, nőknek segít egy úgynevezett védett házban, akiket bántalmaztak, szexrabszolgaként tartottak vagy prostitúcióra kényszerítettek. 

(Negyedévszázados kapcsolatunkból kifolyólag tegeződve beszélgetünk.)

– Hogy talált rád Schwechtje Mihály, a film rendezője? 

– 2015-ben kaptam egy díjat… 

– A Golden Globe-ot.

– Peeeerszeee… A Golden Mothert, azaz a Richter Aranyanyu Díjat a munkámért. Egy kliensem terjesztett fel. Azt követően jó néhány cikk jelent meg a munkánkról. Mihály ezeket elolvasva keresett meg telefonon, utána küldött egy szinopszist, hogy mit szeretne. 

– Feltetted neki a kérdést: „Miért pont én?”

– Igen, mire azt mondta, hogy érdekli ez a téma. Ő készítette a Remélem legközelebb sikerül meghalnod-at, amely egy középiskolai környezetben az online zaklatásról szól. 

– Erős cím. 

– Abszolút. Illetve néhány éve az Aki bújt, aki nem című rövidfilmet forgatta. Ez a kismozi a gyermekek áldozattá válásáról szól, hogy miképp adják el őket a szüleik ezekben a teljesen kilátástalan helyzetű zsákfalvakban. 

– Ti pedig leültetek beszélgetni és folyamatosan figyelte a karaktereidet? 

– Igen, gondolom ez történt. Nagyon szimpatikus embernek találtam. Tetszett az ötlet, csak annyit kértem, hogy hadd futtassam át a témát a biztonságiakkal. 

– Kik a biztonságiak? 

– Van egy biztonsági csoport a szeretetszolgálatnál, akik rábólintottak, illetve egy feltételt szabtak, hogy a védett házak ne legyenek beazonosíthatóak. Ez 2017-ben volt és a következő évben kezdődött a forgatás. Majd eljött az egyik védett házba, és az ott lévő lányokkal beszélgetett, olyan lakókkal, akik már majdnem a reintegrációs folyamat végén voltak. Az egyik fiatal nő viszonylag hamar elvállalta a szereplést, majd bekapcsolódott a másikuk és a harmadik lány is. Azt követően megérkezett a forgatócsoport. És amikor élesbe váltott, hirtelen úgy éreztem, hogy mégsem szeretnék szerepelni a filmben. Azt mondtam Misinek, menjen és filmezze inkább a program vezetőjét. 

– Ki akartál lépni? 

– Igen. Még akkor, amikor el sem kezdődött. Nem akartam, hogy filmesek mászkáljanak velem és vegyék, amit csinálunk a munka során. Az érzésre emlékszem, hogy egy porcikám sem kívánta. 

– Miért? 

– Mert a díjátadó után elég sok újságíró megkeresett, ugyanis a díj fókuszba helyezte az emberkereskedelemet. Akkoriban arról még keveset publikáltak. Addig rendben volt, amíg a „normális” újságoknak beszéltem az emberkereskedelemről és a munkánkról, de amikor már a bulvár magazinok is megkerestek, akkor már azt mondtam, hogy ezt már nem szeretném.

– Nem szerettél volna újra a középpontban lenni?

– Nem voltam sosem a középpontban, sokkal inkább a jelenség lett a centrumban, ami nagyon fontos dolog volt. Mert ezáltal láthatóvá váltak emberi sorsok, és például az is, hogy a prostitúció szinte soha nem szabad választás eredménye. Miközben az emberkereskedelem olyan téma, amire az emberek felkapják a fejüket. Izgalmasnak tűnik, filmszerűnek. Valóban nagyon nehéz és viszonylag új terület, de e műfaj valamennyi területének megvannak a nehézségei és a kihívásai.

– Egyszer Péterfy Bori azt mesélte egy rádióban, hogy amikor lerázott egy bulvárújságírót, utána elkezdett vájkálni a magánéletében. 

– Hála Istennek, ez én magánéletem senkit sem érdekel. És én szocmunkás vagyok, nem celeb (mondjuk ő sem az).

– Akkor most szerencsém van. 

– Igen, mert az alapkoncepció a fejemben az, hogy ez egy nagyon fontos, szép film. A szociális munka oktatásában nagyon sok tanár levetíti a hallgatóknak. Mellette a szakmánkat is bemutatja, amire az emberek általában nem úgy gondolnak, mint egyetemi végzettséghez kötött professzióra. Ez a szféra nem ismert az emberek számára. Szakmai közegben sokan ismerik a filmet és tök jó lett volna, ha ez a film eléri a széles társadalmi réteget is, de a dokumentumfilmek sajnos nem erről híresek. 

– Ezeket vetítik az M5-ön 23 óra 32 perckor. Spoilerezni lehet? 

– Ebben a filmben nincsenek nagy szörnyűségek. Emberi sorsok vannak és egyéni küzdelmek. Az utolsó 11 perc azonban egy nagyon fontos és nagyon erős rész a történetben.

– Egy szép felemelkedést ábrázol? 

– Az egyik lány élettörténete, aki hasonló életúttal rendelkező sorstársakkal beszélget. 

– Akkor csak az utolsó 11 percre ülök majd be. 

– Köszönöm szépen! Akkor én megyek is. (nevet)

– Mit kellett csinálnod a történetben? 

– Semmi extrát, pusztán a működésünket vették fel. Nem kellett belebeszélnem a kamerába. A hétköznapi munkámat végeztem a lakóimmal. Illetve van olyan rész is, amikor a pécsi egyetem orvostanhallgatóinak beszélek az emberkereskedelemről és sok más fontos dolog van még a filmben.

– Eljönnek a szereplők? 

– Sajnos nem, pedig jó lenne, ha ott lennének és éreznék, hogy milyen sokat tudnak adni, mutatni a bátorságukkal és az erejükkel azoknak az embereknek, akik megnézik a filmet.