A békéscsabai önkormányzat második alkalommal hirdetett adventi rajzversenyt

2021. november 26. 16:04 | behir.hu

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata második alkalommal hirdette meg a Városi Adventi Gyermekrajz Pályázatot és Kiállítást „ADVENT – MIKULÁS – KARÁCSONY, ahogy én szeretem” témakörökben. A város általános iskoláiból összesen 224 pályamű érkezett az alsó tagozatos gyerekektől. A szebbnél-szebb remekművek vegyes technikával készültek.

Gyarmati Gabriella, a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze és Lenkefi Réka, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház tervezője nagy szakértelemmel válogatta ki az általuk legjobbnak ítélt rajzokat. A különböző évfolyamokra járókat külön-külön értékelték. A döntéshozók igyekeztek úgy mérlegelni, hogy a felhívásban résztvevő valamennyi iskolából kerüljenek ki helyezést elért tanulók.

A folyamatosan változó járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé, hogy advent első vasárnapján a város együtt ünnepeljen a Szent István téren, és a rendezvényen lehetőség nyíljon az elismerések, ajándékok személyes átadására. A díjak ezért a felkészítő pedagógusok közreműködésével jutnak majd el az elismerésben részesülőkhöz.

Mindemellett Békéscsaba önkormányzata fontosnak tartja, hogy ne csupán a zsűri által legügyesebbnek ítélt tanulók részesüljenek díjazásban. Hogy a lelkesedés valamennyi kis művésznél megmaradjon a következő évre is, minden kisgyermek számára átadnak egy-egy elismerő oklevelt  egy-egy tábla csokoládé kíséretében.

 

A díjazott diákok névsora:

1. osztályosok kategóriája

I. helyezett: Gajdán Léna - Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola

II. helyezett: Lupták Tímea - Szlovák Általános Iskola

III. helyezett: Rajtár Mira - Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Különdíj: Mátyus Letti - Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

A Munkácsy Mihály Múzeum különdíjazottja: Bencsik Hanna - Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola

 

2. osztályosok kategóriája

I. helyezett: Nagy- Varga Liza Mia - Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola

II. helyezett: Gróf Nimród - Erzsébethelyi Általános Iskola

III. helyezett: Gazsó-Filó Péter - Gerlai Általános Iskola

Különdíj: Kovács Olívia - Erzsébethelyi Általános Iskola

A Munkácsy Mihály Múzeum különdíjazottja: Tóth Martin - Szlovák Általános Iskola

 

3. osztályosok kategóriája

I. helyezett: Bozó Fanni - Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola

II. helyezett: Rajeczki Szabolcs Mátyás – Esély Pedagógiai Központ, Általános Iskola

III. helyezett: Muresán Zsuzsanna - Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola

Különdíj: Vári Tímea - Erzsébethelyi Általános Iskola

A Munkácsy Mihály Múzeum különdíjazottja: Husvét Tamás - Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola

 

4. osztályosok kategóriája

I. helyezett: Kiss Lőrinc - Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola

II. helyezett: Gajdán Lili - Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola

III. helyezett: Rusznák Kamilla Lara – Lencsési Általános Iskola

A Munkácsy Mihály Múzeum különdíjazottja: Szántó Jázmin Napsugár- Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola

Csoportos különdíj: Novák Emília, Hrabovszki Noémi, Rácz Zsanett, Fehér Lili - Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

 

A gyerekek alkotásaiból nyílt kiállítás november 28-tól december 23-ig a Szent István téren található faház-kiállítóhelyen tekinthető meg.

További programok »

Kultúra

FEL