Erdész Ádám, a Békés Vármegyei Levéltár egykori igazgatója elmondta: a véletlen úgy hozta, hogy két írással is hozzájárulhatott az újonnan megjelent lapszám anyagához.
– Egy tárca és a verssorozat készült el általam, amiben Krasznahorkai meglévő műveire refklektálok, illetve kissé továbbgondolom azokat. Én egy 1999-es írásából inspirálódtam. Emellett egy, a Háború és háború című művéből vett motívummal is bővebben foglalkoztam, ahol egy levéltárosról szóló történetet bontottam tovább, magamra ismerve a szereplőben – fogalmazott.

Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője. (Fotó: Fajó Attila/behir.hu)
A békéscsabai Bárka étterem felső szintjén összegyűlteket Elek Tibor főszerkesztő köszöntötte, aki elmondta, nem először járnak a jól csengő nevű helyszínen a folyóirattal. Hozzátette: a lap legújabb számában nemcsak Krasznahorkaihoz fűződő művek jelentek meg, de nagyobb részben a Nobel-díjas, gyulai származású magyar irodalmár munkássága előtt tisztelegnek a legújabb kiadványban.
– Januárban tartottunk egy Krasznahorkai felolvasóestet, aminek a törzsanyaga képezte a lapszám anyagát is. Balássy Fanni, Erdész Ádám, Kiss László, Kiss Ottó, Farkas Wellmann Éva, Dávid Péter és többen mások azok, akiknek írásai most nyomtatásban is megjelentek az idei második Bárka számban – tette hozzá az irodalmár.
***
Krasznahorkai László neve az elmúlt napokban több Békés megyei eseményhez is kapcsolódott: a Nobel-díjas szerző nevét viselő Kárpát-medencei irodalmi verseny döntője a minap zajlott Gyulán, békéscsabai sikert hozva.