98 éve épült – Felújítják az egykor szebbnapokat megélt MÁV pályát

2023. március 2. 12:41 | Hidvégi Dávid

Elindult a békéscsabai MÁV pálya felújításának első üteme, melynek részeként a kivitelezők teljesen megújítják a főépületet. Az 1924-ben létesült sporttelep egykor szebb napokat is megélt, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre jogelődje itt játszotta a hazai mérkőzéseit.

Az elmúlt években folyamatosan zajlott a Csányi utcai sporttelep fejlesztése. Itt kapott helyet az új extrémsport park, valamint elkészült egy műfüves labdarúgó kispálya is. A Békéscsabai MÁV SE által használt főépület, és a lelátó az elmúlt években elavulttá vált, így időszerű volt a felújítás. Az első ütem munkálatai már elkezdődtek.

– A fejlesztés három szakaszból áll. Az első esetében nettó 36 millió forintos költségről beszélünk. Ebből 6 millió forintot adott az önkormányzat, míg a fennmaradó összeget pályázati forrásból biztosítottuk. A második szakaszról még picit korai beszélni, de már van egy jóváhagyott határozatunk, viszont forrást kell nyernünk hozzá. A harmadik, távlati elképzelésről nincs határozat, de a fejlesztésre lenne igény – fogalmazott megkeresésünkre Szigeti Béla, a közgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke.

 

 

A sokak által használt sportlétesítményben megújul két öltöző, valamint hőszigetelést és fűtéskorszerűsítést kap az épület. A fejlesztés része a lelátó korszerűsítése, a kivitelezők emellett új kerítést, világítást és térburkolatot helyeznek el a sporttelepen. A felújítás első ütemével várhatóan tavasszal végeznek. A további rekonstrukciókról pedig később születik döntés.

 

A pálya rövid története

A Csányi utcai futballpályát 1924-ben építették, akkor még Békéscsaba szélén volt a létesítmény, hiszen a Lencsési lakótelep nem létezett. Az átadó napjától a Békéscsabai Előre MTE és a Csabai AK itt játszotta a hazai mérkőzéseit.

A Békéscsabai Előre Munkás Testedző Egyesület 1934. július 17-én egyesült a Békéscsabai Törekvés SE-vel. 1937. május 24-én, vasárnap az 516 férőhelyes fedett fa tribün egy mérkőzés előtt összeomlott vihar következtében. Komolyabb baj szerencsére nem történt, a mentők végül mindössze öt sebesültet szállítottak kórházba.

 

 

1945. szeptember 23-án az akkor Békéscsabai Törekvés néven szereplő előre itt játszotta le első élvonalbeli mérkőzését. Akkor a Csányi utcában 6000 néző tekintette meg, ahogy hazai együttes 6–2-re legyőzi a Salgótarjáni BTC-t. ugyancsak itt rendezték a város első – s 2004. április 10-éig egyetlen – villanyfényes összecsapását 1946. szeptember 19-én, az Előre MTE-CSAK 5-1, barátságos labdarúgó-mérkőzést. A Csabai AK és az Előre 1948-ban összeolvadt, a csapat pedig 1950-ben kiköltözött a Csányi utcai létesítményből.

A csabai labdarúgás otthona 1951 és 1964 között a Kazinczy utcai stadion volt, majd az Előre a Kórház utcába költözött, ahol ma ismert stadiont csak tíz évvel később 1974-ben építették meg a csabai labdarúgás történetének második élvonalbeli szezonjára.

A Csányi utcai sporttelep sem maradt gazdátlanul, hiszen az 1927-ben alapított Békéscsabai MÁV SE hazai pályája lett. 1970-ben társadalmi segítséggel felújították a labdarúgó pályát, akkor kapta meg ma ismert formáját. Az önkormányzat a létesítményt 2010 május 19-én bruttó 19,5 millió forintért megvásárolta a MÁV Zrt-től.

 

Galéria

 

További programok »

FEL