80 év felett előzetes igénylés nélkül kapják kézhez a Gondosórát

2025. április 8. 16:05 | Gulyás Gergő

Április 1-től azok a 80 év feletti magyar állampolgárok, akik még nem rendelkeznek Gondosórával, előzetes igénylés nélkül megkapják az ingyenes jelzőkészüléket, amellyel nemcsak egészségügyi vészhelyzet esetén, hanem bármely egyéb esetben is segítséget lehet kérni. Ebben a témában tartott tájékoztatót Dr. Juhász Roland, a Gondosóra program vezetője és Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja.

A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított, ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett, magyar állampolgárság és belföldi bejelentett lakcím esetén alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket nem csak vészhelyzet esetén.

Dr. Juhász Roland, a Gondosóra program megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a program egy újabb mérföldkőhöz érkezett. Már most közel 800 ezer ember rendelkezik a jelzőkészülékkel, de ahhoz, hogy még sikeresebb legyen a program, megnyitották azt a lehetőséget, hogy a 80 év felettiek, akik még nem rendelkeznek Gondosórával, azok előzetes igénylés nélkül kapják meg a jelzőkészüléket.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Országos turnéra indultunk a Gondosóra direkt-kiküldésével kapcsolatban. Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén után, Békés vármegye a harmadik helyszínünk. Négy hónap alatt fogunk körbeérni az országban. Az országjárás alatt a direkt-kiküldésre hívjuk fel a lakosok figyelmét. Ez azt jelenti, hogy több mint 240 ezer 80 éven felüli, aki még nem rendelkezik gondosórával, négy hónapos időtartamon belül meg fogja kapni ezt a készüléket – tette hozzá az ügyvezető.

Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja elmondta, hogy a vármegyében eddig 26 ezer 65 év feletti személy vette igénybe ezt a szolgáltatást. Ez a szám, a direkt-kiküldésnek köszönhetően akár 10 ezer fővel is emelkedhet. Hozzátette: a kormányhivatalok a szolgáltatás népszerűsítésében és a regisztráció megkönnyítésében tudnak segíteni.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Először az országban éppen itt a Sebes-Körös partján mentette meg egy horgásznak az életét a jelzőkészülék. Konkrétan ki tudjuk ajánlani, ügyeket tudunk intézni, lehet igényelni a Kormányablakban, és a legfontosabb talán az, hogy amikor a Kormányablakbusz megérkezik az egyes településekre, ott is tudjuk ajánlani. Nagyon fontosnak gondolom, hiszen egy olyan eszközről van szó, amely a mindennapjait megkönnyíti azoknak az embereknek, akik ezt igénybe veszik – fejtette ki a főispán.

A Gondosórát minden esetben a Magyar Posta kézbesíti, a címzetteknek nincs más teendőjük, mint átvenni a csomagot és töltőre helyezni a készüléket, amin keresztül teszthívást indítva egyeztetni tudják adataikat és megadhatják az általuk preferált kontaktszemélyt.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

További programok »

Friss hírek

60 év után ismét visszatért Gyulára a Rozsnyay Mátyás Emlékverseny

Pénteken kezdetét vette a LX. Rozsnyay Mátyás Emlékverseny, a hazai gyógyszerésztársadalom egyik legnagyobb presztízsű szakmai rendezvénye Gyulán. A háromnapos eseménynek idén a patinás Hunguest Hotel Gyula adott otthont, ahová az ország minden tájáról érkeztek fiatal gyógyszerészek.
2025. május 23. 19:08
FEL