400 palacsintát osztottak ki a Lencsési Gyermeknapi Előzetesen

2021. május 29. 17:48 | Such Tamás

Tavaly a pandémia miatt elmaradt a Lencsési Közösségi Ház gyermeknapi programja. Most a minden fronton – földön, vízen, levegőben – zajló programfolyam némileg szordínósabban zajlott szombat délután, a Féja Géza tér 1. szám alatt működő intézményben.

„A pandémia után a 30 éves közösségi háznak ez az első szabadtéri rendezvénye – mondja a Takács Péter. – Mivel a kormányrendelet szerint a szabadtéri programok legfeljebb 500 fő részvételével tarthatóak meg, így idén egy szűkített műsort állítottunk össze a korábbiakhoz képest.”

 

Takács Péter – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Takács Péter – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

A kulturális intézmény vezetője megjegyezte, ezúttal színpad helyett pódiumot állítottak, ugyanakkor meghívták az elmúlt évtized legsikeresebb produkcióit – ilyen például a mezőberényi Kacagó Bábszínház társulata, Hevesi Imre, a házban működő Fitt-N Taekbo Team, de ezúttal Vozár M. Krisztiánt és láthatta, hallhatta a közönség.

„Kiegészítő programként jöttek a hagyományos elemek – folytatja – a légvárak, a szabadtéri játszóházak, lovaglás, íjazási lehetőségek. Számos érdeklődő érkezett, noha pont a palacsintaosztásnál kaptunk egy kis esőt.”

 

Galéria

 

(400 palacsintát osztottak ki a gyereknap tiszteletére.)

S miért földön, vízen, levegőben program a gyermeknapi előzetes? Mert volt kishalfogó-verseny az Élővíz-csatorna partján, szabadtéri programok a horizontális síkban és csúszás-repülés a légvárakon.

És mire mindezt legépeltem, ismét sütött vagy ezerrel a Naprendszer központi csillaga, a Nap.

 

Csöpi, a közösségi ház bengáli tigrise – Fotó: behir.hu/Such Tamás

(Csöpi, a ház bengáli tigrise, aki fütyül az esőre – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL