4 tonna szemét havonta – Rengeteg az utak mellett lerakott illegális hulladék

2020. augusztus 15. 09:21 | Vári Bianka

A kormány július 15-ei ülésén döntött arról, hogy elfogadja az illegális hulladéklerakók felszámolásáról szóló előterjesztést – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A megvalósításban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is közreműködik majd. A szervezet megyei igazgatója szerint Békésben a 44-es, a 46-os főutak és a 443-as út melletti parkolókban a legjelentősebb a probléma.

A közútkezelő társaság napi munkavégzéséhez tartozik a szemétszedés is. A megyei igazgatóság munkatársai szerint többnyire a frekventált üdülőkörzetekből érkezők hétvégenként az utak melletti parkolókban helyezik el a felhalmozódott hulladékot. Hunya Péter elmondta, hogy a gyomaendrődi mérnökséghez tartozó területről havonta több tonna szemetet szállítanak el.

– Elsősorban a 44-es, 46-os főút és a 443-as út mellett találunk nagyon sok szemetet. Ezeket általában heti rendszerességgel takarítjuk, két napot vesz igénybe, hogy össze tudjuk gyűjteni a hulladékot. Júniusban és júliusban több mint 4000 kilogramm szemetet szedtünk össze ezekből a parkolókból, ezt általában két kollégánk végzi egy csipegető, kanalas, rakodós teherautóval – tájékoztatott a szakember.

A lerakott szemét között a kommunális hulladékok mellett építési törmelék, műszaki termékek, de még állati tetemek is akadnak – erről már a megyei igazgató beszélt. Cserkúti András elmondta, hogy az ártalmatlanítási díj éves szinten több millió forintra tehető.

– A problémát az jelenti, hogy jelentős összeget fordítunk ezen hulladék eltakarítására, gyakorlatilag az éves feladatterv keretére történik ezeknek az ártalmatlanítása, összegyűjtése, ami természetesen az egyéb feladatoktól veszi el a költséget és a munkaórát – közölte megkeresésünkre a megyei igazgató.

A társaság aktívan részt vesz a „Tisztítsuk meg az országot” programban. Az akció jelenleg az illegális hulladéklerakók feltérképezésénél jár. A munkában civilek is részt vehetnek. Ehhez nyújt segítséget a HulladékRadar telefonos applikáció, amelyen keresztül bárki bejelentheti, hogy milyen kategóriájú, becsült nagyságú hulladékkal és hol találkozott.

További programok »

FEL