3,3 milliárd forint támogatás a középiskolások nyelvtanulására

2017. július 12. 18:22 | behir.hu

 

Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte Novák Katalin sajtótájékoztatón.

 

A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár ismertette: a program keretében a középiskolások az iskolában vehetnek részt külön nyelvórákon, amelyeket az iskola nyelvtanárai, illetve felsőoktatási intézmények nyelvszakos hallgatói tartanak nekik.

Az államtitkár elmondta: a pályázaton a felsőoktatási intézmények vagy az általuk vezetett konzorciumok vehetnek részt, az elnyerhető támogatás összege 330 milliótól 410 millió forintig terjed, így várhatóan 8-10 pályázatot tudnak majd támogatni. A program megvalósítására minimum 30, maximum 36 hónap áll rendelkezésre.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja, hogy élményközpontú, nem formális foglalkozásokon javítsák a középiskolások nyelvtudását és növeljék motivációjukat a tanulásra.

A pályázat keretében emellett a tanárok és a diákok is részt vehetnek külföldi csereprogramokon, tanulmányi kirándulásokon - mondta. Fontosnak nevezte, hogy a program keretében a középiskolások nyelvtanulását a korban hozzájuk közel álló egyetemista korosztály segíti, ami szerinte hozzájárul az élményszerűséghez.

A pályázat keretben emellett lehetőség van alternatív nyelvtanulási formák kidolgozására, szünidei nyelvi programok szervezésére, e-learning tananyag kidolgozására is - sorolta Schanda Tamás.

Pályázni augusztus 14-től - első körben - augusztus 30-ig lehet, a kiírás megtalálható a palyazat.gov.hu oldalon.

 

Forrás: kormany.hu

További programok »

Oktatás

A szakmák sztárjai – elindultak az országos verseny előválogatói

Január 6. és 19. között zajlik Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Békés vármegyei előválogatója. Itt közel ötszáz tanuló méretteti meg magát harminckilenc szakmában – írja a vármegyei kamara közleménye.
2026. január 11. 12:28
FEL