Nyolcvan millió forintra pályázhatnak a levéltárak

2022. január 14. 08:32 | behir.hu

Nyolcvan millió forintos keretre írt ki pályázatot idén a közlevéltárak és az egyházi levéltárak számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Az Emmi évente pályázati formában támogatja a közlevéltárak és az egyházi levéltárak szakmai feladatainak ellátását. Az elmúlt évben elérhető összesen 60 millió forintos keret 2022-ben 80 millió forintra emelkedik, vagyis mind a közlevéltáraknak, mind az egyházi levéltáraknak 40-40 millió forintos pályázati keret áll rendelkezésükre - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

Mint a közlemény hangsúlyozza, a magyarországi levéltárak a nemzeti emlékezet elsődleges forrását jelentő, felbecsülhetetlen értékű iratok megőrzése és használatra bocsájtása révén pótolhatatlan feladatot látnak el a történettudomány művelése, a közigazgatás működésének támogatása, valamint az állampolgárok jogérvényesítése érdekében.

A támogatási kérelmek benyújtásának határideje egyaránt február 28. Támogatási kérelem a levéltári szakmai tevékenység elősegítésére, illetve a levéltári technikai feltételek javítására nyújtható be. A támogatás nem visszatérítendő, a támogatási intenzitás mértéke akár 100 százalék is lehet. A 40-40 millió forintos keretből egy intézmény által igényelhető legmagasabb támogatási összeg 3 millió, a legkisebb összeg 600 ezer forint lehet.

A közlevéltári pályázat kiírása ezen a linken, az egyházi levéltári pályázat kiírása pedig ezen a weboldalon érhető el.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL