30 éves a Lencsési Közösségi Ház Kertbarát köre

2025. szeptember 22. 13:12 | Such Tamás

Idén harminc éves a Lencsési Közösségi Ház fenntartásában működő kertbarát kör. A jeles dátumra emlékezve az intézmény munkatársai egy négy eseményből álló rendezvénysorozatot állítottak össze. Az utolsó állomást, a jubileumi ünnepséget szombat délután, a közösségi ház nagytermében rendezték meg.

– Hagyomány, hogy az itt működő csoportok alapításának kerek évfordulóiról rendezvény vagy rendezvénysorozat keretében megemlékezünk. Így volt ez a kertbarát kör esetében is, amelyet 30 éve alapítottunk meg. Tapasztalatcsere zajlik a tagok közt, illetve szakmai segítséget nyújtanak a kiskertek műveléséhez. Ez többek között kertlátogatásokkal, szakmai jellegű előadásokkal, kirándulásokkal valósul meg – mondta Takács Péter, az intézmény vezetője.

 

A kép előterében Erdei Lajos, a kör elnöke, mögötte Szelekovszky László ül  – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

A negyvenfős taglétszámú klub havonta egyszer találkozik a közösségi ház Mohácsy termében. A helyiség nevével kapcsolatban megjegyzete, épp 10 esztendeje, a 20 éves évfordulóra vették fel a Mohácsy Mátyás, Békéscsaba nagy szülöttjének, illetve a magyar kertészet jelentős alakjának nevét. Kiemelte, a rendezvénysorozat négy eseményből állt: először Beraczka Mihálynál voltak kertlátogatáson, majd a Napkert Kincsei biogazdálkodást tekintették meg, azt követően az Arad-hegyaljai, ópálosi Balla Géza Pincészetnél jártak.

 

Galéria

 

– A most szombati záró programon dr. Rákóczi Attila, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója és Varga Anna, a Csabagyöngye igazgatója köszöntője után Sipos József, alias Sipos gazda és Szelekovszky László tartott nagysikerű, szakmai jellegű előadást. A saját termékekből összeállított, a folyosón lévő kiállítást Erdei Lajos, a kör elnöke nyitotta meg, melynek apropóján megemlékeztünk Boros Lászlóról a békéscsabai kertbarát köri mozgalom atyjáról – fűzte hozzá.

Végül az elmúlt 30 évet Takács Péter értékelte, aki személy szerint megköszönte a munkáját Herpai Jánosnénak, Huszár Endrének, Szelekovszky Lászlónak, Tóth Sándornak és a jelenlegi vezetőségnek, Erdei Lajosnak, Beraczka Mihálynak, Hankó Györgynek, Kovács Zoltánnak és Milyó Attilának. A program kedves színfoltja volt, amikor az intézményben működő Természetjáró kör, Nyugdíjas és Paleo klub képviselői köszöntötték szerény ajándékkal a kertbarátokat.

 

További programok »

Kultúra

FEL