Meneteltek a lánglovagok - Ismét szakmai napot tartottak a tűzoltók Békésen

2023. június 3. 11:43 | Csiffáry Zsuzsanna

Ismét megrendezték szombaton a Vármegyei Tűzoltó Szakmai Napot Békésen, immár második alkalommal. A Dánfoki Üdülőközpontban megrendezett eseményen a vármegye önkormányzati tűzoltóságainak munkatársai mutatták be felszereléseiket. A nap során négy tematikus oktatás is zajlott, amelynek célja az eszmecsere, és a szakmai fejlődés.

Szombaton délelőtt kezdődött el a 2. Vármegyei Tűzoltó Szakmai Nap Békésen. A program sokakat az utcára vonzott. Az eseményen 10 egyesület, illetve önkormányzati tűzoltóság vett részt, 15 gépjárművel, közel 80 tűzoltóval. 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

– A cél az volt, hogy az egyesületek együttműködését elősegítsük és fontos szempont volt a tapasztalatcsere is, amely a nap első részében előadások révén történt meg. A nap második felében a csapatok összekovácsolásán lesz a hangsúly – fogalmazott Araczki Zsolt, a Békési Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka. 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

A tűzoltó parancsnok hozzátette, hogy a szervezők 4 tematikus oktatást kínáltak a résztvevőknek: egészségügyi oktatás, roncsból mentés, robbanás, valamint gázpalackok tüzeinél való beavatkozás, mindezt pedig sportvetélkedővel zárták.  

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

Zsibrita Bálint, önkéntes tűzoltó elmondta, hogy 5 évvel ezelőtt választotta ezt a pályát. 

– Minden gyermek álma az, hogy tűzoltó legyen, valaki megvalósítja, valaki nem. Remélem, hogy egyre többen döntenek amellett, hogy csatlakozzanak az önkéntes, vagy hivatásos szervezetekhez – fogalmazott.

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

 

További programok »

FEL