29 éve nyerte utolsó világbajnoki címét Ayrton Senna a Formula–1-ben

2020. október 20. 18:36 | Hidvégi Dávid

1991-ben Suzukában biztosította be harmadik világbajnoki címét Ayrton Senna, aki többé már nem ülhetett fel a világcsúcsára. A versenyen a brazil egy szép gesztust tett a csapattársának.

1991. október 20-án rendezték a 17. Japán Nagydíjat, a szezon utolsóelőtti versenyét. Miután a Williams pilótája Nigel Mansell három héttel korábban Barcelonában győzni tudott, a McLarenes Senna pedig a megpördülését követően csak ötödikként ért célba, a bajnoki küzdelem még nem dőlt el. Senna egyébként zsinórban négy győzelemmel kezdte az évet, míg Mansell a szezon közben talált magára egy triplázással, de a bajnokság első három futamán még csak pontot sem szerzett. A brit a feltámadása után a szezon felénél Senna már csak 8 ponttal vezette a bajnokságot, de a hungaroringi és a spái sikerével ezt 22-re növelte. Mansell az olasz nagydíjon Monzában nyert, a portugál Estorilban egy balul sikerült bokszkiállás után viszont kizárták, így Senna előnye ismét 24 pontra nőtt, ezt követte a már említett barcelonai futam.

 

Máig ikonikus kép: Senna Mansell autóján a brit nagydíj levezető körén – (Fotó: Sutton Images)

 

Ayrton spanyolországi hibája ide vagy oda, a „brit oroszlánnak” már kevés esélye volt beérnie a riválisát ugyanis két fordulóval a vége előtt 16 pont volt a különbség küzdtük. Mansellnek a vb címhez két győzelemre lett volna szüksége, amiért húszpont jár és bíznia abban, hogy a brazil legalább egyik versenyen kiesik. Nigel Mansellnek tehát Japánban győznie kellett, de ha Senna harmadik akkor az utolsó versenyen már matematikailag nem érheti be a McLaren brazil versenyzőjét. Minden egyéb eset a brazil versenyző harmadik bajnoki címét jelenthette. 

 

A nyomás hibára késztette Mansellt, Senna pedig nagy gesztust tett

A vasárnapi rajtelsőséget az időmérőn nem kettejük egyike szerezte meg, hanem Senna csapattársa, Gerhard Berger, aki Spanyolország után másodszor kvalifikálta magát az élre abban az évben. A rajtnál az osztrák megtartotta a vezetést, és Senna is sikeresen megőrizte a második helyet Mansell ellenében. A világbajnoki küzdelem csak tíz körig tartott a futamon, mivel a harmadik helyen álló Mansell a nagy sietségben kicsúszott a technikás egyes kanyarban és kavicságyban végezte. A McLaren versenyzői a kettős győzelem felé tartottak és mivel Mansell kiesésével az egyéni világbajnoki cím sorsa már eldőlt, az időközben első helyre kerülő Senna visszaengedte osztrák csapattársát az élre utolsó körben, néhány méterrel a cél előtt. Gerhard Berger így szerezte meg első mclarenes futamgyőzelmét, Senna pedig a harmadik világbajnoki címét 1988 és 1990 után. A McLaren pedig a Konstruktőri világbajnoki címet húzta be.

 

Sennának nem volt több "valós lehetősége" VB-t nyerni

Az 1992-es szezonban Ayrton Senna már nem kapott végső győzelemre alkalmas autót a McLarentől. Az évet végül toronymagasan Mansell nyerte meg, aki karrierje során először és utoljára lett világbajnok, hisz a szezon végén visszavonult. Későbbi visszatérésekor már csak egy futamot nyert meg. Sennát az ifjú Michael Schumacher és Mansell Willamses csapattársa, Ricardo Patrese is megelőzte, ennek ellenére háromszor felállhatott a dobogó legfelsőfokára. 1993-ban az utolsó pillanatokban dőlt el, hogy Senna indul a bajnokságban, amelyben végig esélyes volt a negyedik világbajnoki címre. Az autója jóval gyengébb volt, de ígyis nyert öt futamot Az F1 végül valóban négyszeres világbajnokot ünnepelhetett, de Alain Prost személyében, aki Senna legfőbb riválisa volt, az F1 történetének legnagyobb csatáit vívták. A francia 1992-ben nem versenyzett, így rögtön egy VB győzelemmel tért vissza. 1994-ben a riválisok csapattársak lettek volna a Willamsnél, de Prost a közös múlt miatt ezúttal inkább végleges visszavonulás mellett döntött, ugyanakkor a két fél ezzel együtt kibékült egymással a korábbi nézeteltéréseik miatt.

 

Az 1993-as szezon zárón Ayrton Senna (b) felemelte a visszavonuló Alain Prost karját, ezzel véget ért a több éves háború közöttük – (Fotó: Formula.hu)

 

Ayrton Sennának minden esélye megvolt világbajnoki címet nyerni ezúttal már a Williams volánja mögött. Az 1994-es szezonban egyedüli világbajnokként állt rajtrácsra, legfőbb kihívójának a Benettonos Schumachert tartották. Senna az első két versenyen pole-pozíciót szerzett, de a brazil nagydíjon megpördült és kiesett, míg a csendes óceáni nagydíjon hátulról belementek a rajtnál. Michael Schumacher két futam után így már húsz pontos előnnyel vezzette a bajnokságot Senna előtt, aki a következő, San Marinó-i nagydíjon ismét megnyerte az időmérőt. Senna azonban sajnálatos okból itt sem tudott nyerni. A 6. körben a versenyt vezető Senna a Tamburello-kanyart máig tisztázatlan okból nem vette be, hanem egyenesen a betonfalnak ütközött, amely következtében 34 esztendősen életét vesztette. A bajnokságot végül Schumacher nyerte meg Senna csapattársa, Damon Hill előtt.

További programok »

FEL