Mérföldkőhöz érkezett a Gyulai Járási Hivatalban működő kormányablak

2021. december 16. 13:35 | Vincze Attila

250 ezredik ügyfelét köszöntötte csütörtökön a Gyulai Járási Hivatalban működő kormányablak. A Békés megyében másodikként, 2015-ben nyílt kormányablak szolgáltatásainak színvonala folyamatosan nő.

A Gyulai Járási Hivatal 250 ezredik ügyfelét dr. Gulyás Imre hivatalvezető, dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, valamint dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte. A szerencsés ügyfelet meglepetésként érte a köszöntés.

– A nagymamám tartózkodási helyének létesítésével kapcsolatban érkeztem a gyulai kormányablakba, azért, mert Kétegyházáról beköltözik hozzánk, Gyulára. Az ügyintézés, mint ahogy mindig, gyors és precíz volt most is – mondta Szelezsán Erika

A Gyulai Járási Hivatal vezetője elmondta, hogy a hivatal csütörtökön fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen immár a negyedmillimodik ügyfél vette igénybe a kormányablak szolgáltatásait. 

– A folyamatosan mért ügyfélelégedettségünk 98 százalék körül van, tehát az ügyfeleink el tudják intézni az ügyeiket, megelégedve távoznak tőlünk, és most már sikerült a várakozási időt is egy elfogadható szintre, a kezdetekhez képest a felére csökkenteni, ami azt jelenti, hogy 10 percnél tovább már nem nagyon kell várakoznia senkinek – fogalmazott. 

 

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

 

A térség országgyűlési képviselője a helyszínen kiemelte, hogy a gyulai kormányablak Békés megyében a másodikként, 2015-ben nyitotta meg a kapuit és azóta is fontos szerepet tölt be az emberek életében.

– Az itt dolgozóknak az a feladatuk, hogy az embereket, a lakosságot partnerként kezelve az ügyeik intézését nagyon széles körben el tudják végezni. A kormányablakok nemcsak itt működnek, hanem más, ennél sokkal kisebb településeken is megoldott az ügyfélfogadás – zárta gondolatait dr. Kovács József.

A képviselő hozzátette, hogy a közigazgatás átalakításával ma az emberek az élet bármely területére kiterjedő ügyeiket nagyon jól és rugalmasan tudják intézni. 

További programok »

FEL